Szombaton kora délután egy nagykanizsai társaság tartott hazafelé megpakolt utánfutójú autójukkal az ausztriai lomizásból, amikor Szombathely határában a Kőszegi úton valami miatt Fordjuk lassan áttért a szembejövő sávba, ahol érintőlegesen ütközött egy Seattal, majd még jobban áttérve frontálisan csapódott neki a Seat mögött haladó Suzukinak, és félig az árokba csúszva állt meg. A balesetben összesen hatan sérültek meg, szerencsére az első információk alapján mindannyian csak könnyebben. Az ütközés után a Suzuki füstölni kezdett, ezért a szombathelyi tűzoltók hogy megakadályozzák egy esetleges tűz kialakulását, poroltóval fújták le azt. A baleset idejére teljes szélességben lezárták a Kőszegi utat, a forgalmat elterelték.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!