Pénteken flashmob lesz a szombathelyi Berzsenyi téren - Az egyetemisták készülnek meglepetéssel

A Német Nyelv és Irodalom Tanszék is csatlakozott a Wunderbar Fesztiválhoz.

Április 5-ig országszerte több száz programmal zajlik a Wunderbar Fesztivál, amelyen a német kultúra, zene, gasztronómia és hagyományok, valamint a nyelvtanulás áll a középpontban. Az országban 220 intézményben tartanak irodalmi, kulturális, oktatási, színházi eseményeket.

ELTE SEK Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ Német Nyelv és Irodalom Tanszéke két rendezvénnyel nevezett be a fesztiválra: egy mese- és történetíró versennyel, amit a megye középiskolásainak hirdettek meg, és amelyre 23 tanuló jelentkezett. A résztvevők csütörtökön a helyszínen két megkezdett meséből választhattak egyet, amelyet továbbírtak. Segítségül mindössze nyelvtudásukat, fantáziájukat, valamint egy- vagy kétnyelvű nyomtatott szótárt használhattak.

Pénteken, április 4-én pedig egy flashmobot tartanak a Berzsenyi téren, az Egyetem D épülete előtt, 13 órától.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra