Pénteken a Weöres Sándor Színház két művészével ünnepelhetjük a magyar költészetet a szombathelyi piacon

A Savaria téren pedig megzenésített költeményeket hallhatunk.

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Pénteken 9 órától a szombathelyi piacon, a cukrászdánál Horváth Ákos és Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház színészei mondják el kedvenc verseiket. Ha valaki visz magával verset, azt is szívesen felolvassák.

Az Agora idei rendhagyó költészet napi programja, a Streameld a rímeket, keresd a verseket! című vetélkedő izgalmas, interaktív feladatokkal várja az iskolás csapatokat.

Ezen a napon nem tankönyvek lapjain, hanem utcákon, szobrok között, hangszórókból és képernyőkről fog életre kelni a magyar költészet. A kalandtúra során a csapatok bejárják Szombathely költőkhöz kötődő helyszíneit, és közben játékos, kreatív kihívásokon keresztül idézik meg a versek világát.

A vetélkedő résztvevői izgalmas feladatokat oldanak meg, ám eközben a belvárosban sétálók is ízelítőt kapnak a magyar költészet remekeiből a líra emléknapján.

A délelőtti órákban a digitális Citylight hirdetőtáblákon verses „párbeszédeket” olvashatnak, a Savaria téren pedig megzenésített költeményeket hallhatnak az arra sétálók.

Szintén pénteken, délelőtt fél 10-kor nyílik meg A szeretet több a hitnél - Pilinszky 100 Roll Up kiállítás.

A Pilinszky János életét és meghatározó élményeit bemutató, a Kertész Imre Intézet gondozásában létrejött tablókiállítás a költő születésének 100. évfordulója előtt tisztelgő féléves programsorozatának keretében valósult meg 2021-ben, s azóta bejárta szinte az egész országot: a Várkert Bazár után csaknem 100 vidéki közművelődési intézményben, könyvtárban láthatták az érdeklődők.

A kiállítás most a Magyar Költészet Napja alkalmából Szombathelyre érkezett, és csaknem egy hónapig megtekinthető. Az ingyenes kiállítás április 11-én az Agora – Savaria Filmszínházban, majd április 12. és május 8. között az Agora – Művelődési és Sportházban látható.

A Berzsenyi Dániel Könyvtárban verses-zenés Radnóti-estet tartanak a Vasi Múzeumbarát Egylet közreműködésével, 17 órától.

A műsorban a költemények mellett elhangzik a költő és Fanni naplójának több részlete. Nem hagyományos versmondó műsor, mivel a képzőművészet és a vetítővászon is szerepet kap. Élő zenei darabok erősítik a megidézett művek világát. A szövegek a békés élet vágyáról szólnak, és továbbgondolásra hívnak a korról, korunkról.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra