Tóth Vera, Ákos, Mandoki Soulmates stb. – Ők kapták a 2025-ös Petőfi Zenei Díjakat

A Magashegyi Underground lett az év együttese.

A Petőfi Sándort formázó szobrokat immár kilencedik alkalommal adták át tíz kategóriában a hazai könnyűzene kiválóságainak – írja az MTI.

Az év női előadója Tóth Vera lett.

Az év férfi előadója díjat második alkalommal vehette át Ákos. Ezzel immár négy Petőfi Zenei Díjjal ismerték el munkásságát, ugyanis korábban kétszer is elnyerte Az év koncertje elismerést.

Az év hangszeres előadója Pribojszki Mátyás szájharmonikás, énekes és dalszerző lett.

Az év dala az El kell, hogy engedj – Demjén Ferenc slágerének újrafeldolgozása, amely a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés filmben hangzott el a Kuplung zenekar előadásában. A díjat Kirády Marcell vette át.

Magashegyi Underground
MTI/Bruzák Noémi

Az év zenekara címet a Magashegyi Underground kapta. „A Petőfi Rádió egyik korai felfedezettje a magyar alternatív könnyűzenei szcéna meghatározó koncertzenekarává vált. A mintegy két évtizede alakult alternatív rockzenekar védjegye az egyedi hangzás, a lírai mélység és az energikus előadás” – áll a méltatásban.

Az év felfedezettje Orbay Lilla dzsesszénekes lett.

Az év koncertje díjat az Ismerős Arcok kapta, a Nemzeti összetartozás napja alkalmából Torockón megrendezett jubileumi Duna Napokon adott fellépésükért.

Az év zenei eseménye díjjal a 2024-ben, Szent István ünnepe alkalmából megrendezett Mandoki Soulmates-koncertet ismerték el.

Az év rádiós koncertje elismerést DÁNIELFY kapta, a Petőfi Rádióban 2024 decemberében élőben sugárzott stúdiókoncertjéért.

Az év dalszövegírója díjat Csicsák Norbert producer, zongoraművész nyerte el Együtt az úton című szerzeményéért.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra