Újra a figyelem középpontjába kerültek a hajléktalanok Szombathelyen, de nem a segítségnyújtás vezérelte ezt a figyelemfelkeltést. Ahogy nemrég írtuk
Megszégyenítés vagy figyelemfelhívás? - Egy szombathelyi üzletember harca a közösségi médiában a hajléktalanokkal 2025. July 30. 19:36 , az ismert főtéri vállalkozó kezdte el fotózni és a közösségi médiás felületein közzé tenni hajléktalan emberek képeit. Az ügy viszont nem állt meg itt, a történtekre reagált a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Nkft. és Dr. Nemény András, Szombathely polgármestere is.
Egy „bátor” vállalkozó vagy határokat átlépő önjelölt rendteremtő?
a fotókat készítő Varga Valdemár – saját elmondása szerint – a város köztereinek védelmében és a figyelemfelhívás céljával posztolta ki azokat a képeket, amelyeken hajléktalan emberek felismerhetően szerepelnek. Többek között egy köztéri ivókútban fürdő férfit és egy félmeztelenül padon fekvő alakot is lefotózott, majd megosztotta követőivel.
Személyiségi jogok kontra közérdek
Az eset kapcsán megkérdeztük Dr. Gyurácz András ügyvédet, aki készségesen világította meg az ügy jogi hátterét: a fotók, ha felismerhetőek, és nem közszereplőkről készültek, akkor hozzájárulás nélkül nem tehetők közzé – akkor sem, ha az illető épp jogsértő magatartást tanúsít. A polgári perek mellett akár büntetőjogi következményekkel is számolni lehet, például becsületsértés miatt.
Az előzmények után lássuk a következményeket.
A FÉHE: „A hajléktalanok nem tűntek el, csak máshol vannak”
A Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Nkft. (FÉHE) nyílt levélben reagált az eseményekre. Elismerték, hogy a témában sok a feszültség, de szerintük az üzletember fellépése inkább hangulatkeltés, mint valódi megoldás. A szervezet egy érzékeny, mégis határozott hangvételű levélben vette védelmébe a legelesettebbeket, egyúttal bírálta a vállalkozót:
„A hajléktalanok nem tűntek el, csupán máshol vannak. A posztjai nem oldották meg a problémát, csak áthelyezték.” – írják.
A levél szerint Valdemár nem ismeri a szociális munka működését, és a bejegyzései nem segítik, sőt inkább nehezítik az ellátórendszer munkáját – miközben gyűlöletet szítanak azokkal szemben, akiknek amúgy is alig van hangjuk. Felvetik azt is: ha valóban segíteni akarna, megpróbálhatna kapcsolatba lépni a megfelelő szakemberekkel, nem nyilvános megszégyenítéssel kezdeni a problémakezelést.
A polgármester: „Egy ember méltóságával az összes ember méltósága sérül”
Dr. Nemény András, Szombathely polgármestere a Facebook-oldalán állt ki azok mellett, akik hivatásként, méltósággal és elhivatottsággal segítik a hajléktalan embereket – gyakran embert próbáló körülmények között. Bejegyzésében hangsúlyozta: a szociális ellátórendszer Szombathelyen országosan is kiemelkedő színvonalú, mégis akadnak emberek, akiket a rendszer sem tud elérni – mentális állapotuk vagy együttműködésre való képtelenségük miatt. A megoldás azonban – szerinte – nem a megszégyenítés.
„Amikor egy ember méltósága sérül, akkor valójában az összes ember méltósága sérül” – fogalmazott a városvezető.
Közös felelősség
A történet minden szereplője elismeri, hogy a hajléktalanság összetett, mély gyökerekkel rendelkező társadalmi probléma. A kérdés csupán az, hogyan reagálunk rá: megszégyenítéssel és nyilvános pellengérrel, vagy empátiával, jogtisztelő módon és valódi megoldások keresésével.
A probléma amúgy sem csak Szombathelyre jellemző, és a Magyar Állam sem fejlesztette, sokkal inkább tovább sorvasztotta a szociális ellátórendszert, így a hajléktalanok nem, vagy csak nagyon nehezen juthatnak hozzá a szükséges pszichológiai ellátáshoz.
Hiába jár élen Szombathely – a jó példák és az emberfeletti szakmai munka önmagukban nem elegendőek. Intézményi háttér és források nélkül a rendszer működését sokszor csak a szociális munkások hite és elhivatottsága tartja életben.
Azt ígértük, hogy több tényfeltáró, oknyomozó cikket és dokumentarista videót készítünk nektek. Ez a cikk is a ti segítségetekkel született meg.
Itt támogathattok minket, hogy még több hasonló tartalmat készíthessünk nektek:
Nyugat Média és Világháló Egyesület:
Bankszámlaszámunk:CIB 10700127-68788195-51100005
Adószámunk:18889332-2-18
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!