Rútságában kedves a Forgó cukrászda

Van, aki jó tíz éve itt ette élete első igazi fagyi kelyhét, és szívta az első cigarettát. A nyolcvanas években a gimis jó barátnők izgalmas műbőr ülőkéken - akkoriban ez a valóban dizájnosan megtervezett belső tér nagyon is újdonságnak számított -, habos kávét ízlelgetve ülték körül az asztalkákat. Ma már csak ezek a szép emlékek viszik az embert a kávézóba, ahol azóta semmi sem változott.

A bejárat melletti kirakatban megtépázott művirág és giccses sellő-szökőkút hívogat.

Odabent évtizedes por és áporodott szag vesz körül. A pincérnő felett ugyancsak eljárt már az idő. Régi bútordarab ő is, mint a minyon formájú puffok, amik valaha fehérek lehettek. Minden apró részletet érdemes volna megemlíteni, annyira izgalmas.

A pult alatti üveges kirakat mögött centis por alatt néhány üres teás, kólás doboz hever. Ezt a merész miliőt stílusosan megfejelték pár alig használt papír ananászdíszítésű szívószállal. A fejem fölött golyók lengenek, mocskos hólabdára emlékeztetnek. Húsz éve sem értettem volna az ötletgazdát, mire fel aggatta őket a plafonra. Az asztalok mellett a falon kerek tükrök. Egykor térnövelő célzattal kerülhettek oda, most, hogy nincs köztük egyetlen ép darab, inkább az elvarázsolt kastély tükreire emlékeztetnek, hol sárgán, hol hullámos formában mutatva a vendég ábrázatát.

Kora volt még mikor beültem egy kávéra. Én voltam az egyetlen vendég. Ennek ellenére jó negyed órán át vártam a feketét. Eközben feltűnt, hogy a pult mögött a hölgyemény boszorkánykonyhába illő jelenetet rögtönöz. Egyik edényből a másikba sötét löttyöt öntözget, majd a mikróban túlhevült habzó valamit próbálja lehűteni. Legalább nyolc különböző porcelán, fém és üvegedény került elő. Végül kiderült hogy az én kávém köré kerített ekkora mutatványt. A tálca a következőképpen nézett ki: rajta egy tortapapír, fehér és csipkés, azon citromsárga szalvéta. A kávé hagyományos hatszögű üvegpohárban, a pohár alatt fehér alapon kék virágmintás porcelán alátét, alumínium kanállal. A cukortartó nikkel, benne kávéragacsos cukorkanál. Mivel tejjel kértem azt ő mindjárt bele is öntötte a kávémba. Az üdítő viszonylag diszkréten, a szokásos fonnyadt citrommal és színes szipókával feszített a tálcán.

(A sütik azonban még most is finomak, egy ismerősöm évek óta esküszik a Forgó cuki oroszkrém tortájára!)

A helyiség önkormányzati tulajdon ezért az üzletvezető elhatározta, egy fillért sem költ felújításra. Az árak viszont együtt emelkednek más vendéglátó egységek áraival. Ez ám az üzleti szellem, a hagyományokkal hódítani, és megkérni, ami jár. De azért az mégis sok, hogy a legközelebbi mosdó kétszáz méterre van a Fő téren, a föld alatt.

Úgy tűnik másnak is vannak kivetnivalói, hisz a nap túlnyomó részében a cukrászda üres. Pedig ezt meg kell nézni, amíg még működik.