Hát, így kezdődött...
A "kínai" iránti vonzalmam ifjúkorom hajnalán (mikor máskor), és hol máshol, mint épp a szerelmek városában, Párizsban kezdődött a kilencvenes évek legelején. Életem első kínai étterme impozáns volt, tiri-tarka szentély, maga a misztikus rejtelem. Megigézve léptem be. A francia-kínai étlap kajánul kacsintott rám, pénzem kevés volt, a legolcsóbb névre böktem. A pincér döbbenten meredt rám, majd kisvártatva kihozott egy fél csésze rizst. Íze, mint a papíré, sebaj, én lelkesen befaltam, hittem benne, ez valamitől mégiscsak más...
Zacskós kínai gumileves fokhagymával
Aztán pár év múlva Pest utcáit is ellepték a távol-kelet ízei, a "kínaik" olcsó helyek lettek, így már idősebb fejjel, a szerelem elsősorban anyagi érdekből éledt újjá. Kikísérleteztem pár helyet, sorra próbáltam az étlapot. Szakértő ettől még nem lettem, bár a konyhában magam is gyakorta barkácsolok, a zacskós kínai gumilevesekből például remek étket gyártok: kukoricával, fokhagymával, zellerrel dúsítva, tejföllel tálalom.
Szombathely és a kínai gyors
Megint eltelt egy-két év. Már nem kell Pestre utazni egy pekingi kacsáért, Szombathelyen is nyílt egy kínai gyors. A Paragvári utca elején, a hamburger-elosztó és a keleti diszkont szomszédságában eme picinyke helyet egy kopott pirosas cégtábla jelöli: rajta sárgán kínai betűk, alatta a magyar fordítás: itt a Kínai büfé.
Az ismerkedést, mint tapasztalt öreg róka, ezúttal nem hamarkodtam el. Körbeszimatoltam, gyakorta elsétáltam mellette, be-bekukkantottam, de az étvágy csak nem jött meg. Egyszer végre rászántam magam, betértem.
Inni? - mutat a Buddha felé
A kopottas gyorsétkezde kínai voltát néhány. a Józsefvárosi piacon beszerezhető kellék adja meg. A kólás hűtőpulton egy kutya-méretű aranyozott nevető-Buddha szendereg, társaságát egy óriás kvarcóra, egy legyező és pár bekeretezett papírtekercs élvezi. Vendéglátónk kifejezetten huncut, hiszen igaz, hogy a pult mellett még háromféle étlapról lehet válogatni, de csak a középső táblán szereplő koszt a nyerő. A többi - dísz.
Ketten gondoskodnak kiszolgálásunkról, egy középkorú kínai páros, a férfi többnyire a konyhában sürgölődik, az asszonyka pedig kiszolgál. Sorba állunk. Az asszonyka a vezényszavakat remekül érti: édes vagy savanyú, esetleg csípős, csirke vagy disznó. Ám túlontúl nem kedvelheti a kíváncsiskodó természetet, míg a pult mögötti fémtálak tartalmáról érdeklődöm, ő kanállal a kézben türelmetlenül toporog. Elszomorodom, a két kedvencem közül egyet sem találok, nincs tavaszi tekercs, sem sült zöldségek. Végül rábökök valamire. A hölgy heves mozdulattal tányért ragad, rázúdítja a tésztát, majd nyakon önti valamivel, és már röpteti is a mikrohullámok felé. Inni? - mutat a Buddha felé. Azt, ott, gyömbért - közben mutogatok, megérti.
A keményítő és a csurgatott tojás
A savanyú-csípős levest itt is kis csészében kapom, a kukoricakeményítőtől az állaga is megvan. Hiányolom belőle azt a sokféle ízt, amitől igazán jó, ami jó. A ritkás bel-tartalomban, a keményítő közt csurgatott tojáson és sárgarépán, no meg az elenyésző mennyiségű gombán túl mást nem igen találok. Bezzeg Pesten - révedezem az ottani ízek után - a Déli pályaudvar mellett, ott még dió-őrleményt is szórnak a tetejére. A sült tészta kifejezetten sós, ettől a rákerült szósz ízét sem érzem. Nyelem a gyömbért, hogy valahogy legyűrjem. Aztán fasírozott-féle gombócokkal öblítek, ez finom, a sárgarépát beazonosítom, a többi összetevő ismeretlen.
Gombás sertés, csípős csirkefalatok
Van forgalom, a kicsinyke helyiség asztalai sorra feltöltődnek. Többnyire a rizses húsos öntet a kelendő. Nincs is nagyon más. A pult mögött egyféle rizs, cukorborsóval, hozzá négy-öt különböző szósz, amelyeket hangzatosan így is hívhatunk: gombás sertés, paradicsomos sertés, csípős csirkefalatok, gyümölcsös csirke. Emellett kétféle fasírozott-forma pogácsa, és kétféle leves van. A középső tábla kiírása szerint még pekingi kacsát is rendelhetünk, sőt van hal aromájú tojás és töltött sertéshús-táska is, de erről személyesen nem volt módom meggyőződni.
A kínai iránti szerelem ezúttal nem jutott el a csúcspontig, mire kiértem a gyors-kosztosból, már semmi késztetést sem éreztem arra, hogy ide még egyszer betérjek. Bár mindössze 380 forintból megúsztam a dolgot, a minőség és a kiszolgálás így sem az igazi. Pesten, a Déli mellett ezért egy százassal hagytam volna többet, viszont extra ízeket, kellemes-mosolygós hangulatot, és külön ajándék-falatokat is kaptam volna. Ugyanis a vendéglátók mindig valami finomsággal is kedveskednek vendégeiket, természetesen ingyen.
Azért itt sem adom fel, van Szombathelyen hongkongi étterem is, egyszer azt is körbejárjuk.
