Szombathely egyik csendben megbúvó, mégis különleges épületének története tárul fel Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház színészének írásában, aki nemcsak a Bauhaus szellemiségéhez, hanem a város elfeledett rétegeihez is érzékenyen nyúl. A Selmec utcai óvoda múltján keresztül kirajzolódik a modern építészet szombathelyi megjelenése, a vasúton túli városrész kialakulása, valamint egy olyan épület sorsa, amely háborút, átalakításokat és divathullámokat túlélve ma is őrzi eredeti karakterének jelentős részét – és jó eséllyel még az unokáink számára is mesélni fog.
AZ UNOKÁINK IS LÁTNI FOGJÁK
Szombathely ipari körzetében található egy óvoda, melynek csaknem 83 éve átadott, ma is szinte eredeti állapotban álló régi szárnya egy forradalmi művészeti iskola alapjain létrejött mozgalom, filozófia és építészeti stílus dicsőségét hirdeti, melyet ma összefoglaló néven Bauhausnak ismerünk és emlegetünk.
A „Bauhaus” szellemiségének sarokköve a forma alázatos funkciókövetése, a „kevesebb sokkal több” vezérelte gondolkodás. A funkcionalizmust előtérbe helyező mozgalom atyja Walter Gropius német építész volt. 1919-ben Weimarban két intézmény összevonásával alapította meg művészeti iskoláját, a „Staatliche Bauhaus”-t. Célja a művészeti ágaknak és a gyakorló, alkotó kézművességnek összevonásával egy új összművészet alapjainak megteremtése volt. Gropius egyesítette a kor új eszméit és gyakorlati (technikai) vívmányait. Az időszak neves alkotóit, többek között Kandinszkijt, Klee-t, Itten-t, Moholy-Nagyot, van der Rohét vonta be az oktatásba és az együtt gondolkodásba. A növendékek előbb az anyagokkal, formákkal, színekkel ismerkedtek, majd elméleti, műszaki és mérnöki tudással szélesítették látókörüket.
A támadások kereszttüzébe került Gropius 1925-ben áttelepült Dessauba, ahol 1926-ra elkészült az általa tervezett új épületegyüttes, melyben folytatta úttörő tevékenységét kollégáival és tanítványaival. A Bauhaus szakított minden korábbi historizáló felfogással, megteremtve a modern építészet alapjait. Fontos szempont lett a környezettel való harmonikus összhang, megjelentek a lapostetős „tömegek”, a díszítés nélküli fehér vagy nem harsány egyszínű falak, az arányos, sokszor osztott nagy ablakok, a kubizmusra jellemző formák; az alaprajzi elrendezés pedig mindig a funkció céljait tartotta szem előtt, azt követte.
1928-ban Gropius lemondott az intézmény vezetéséről, majd 1932-ben az egész iskola Berlinbe költözött. Hitler hatalomra jutását követően azonban politikai okok miatt, a baloldali eszmeiség vádjával feloszlatták a szellemi műhelyt. A nácik nacionalista, heroikusan archaizáló brutalista művészeti eszményébe a Bauhaus szellemisége nem fért bele. A Bauhaus gárdája szétszóródott a nagyvilágba; a legtöbben az Egyesült Államokban folytatták életművüket, de már mindenki külön-külön. Gropius is ott talált magának új hazát és alkotó terepet.
Kis fáziskéséssel, de természetesen Magyarországon is megjelent az új stílus. Érthető okok miatt elsősorban a fővárosban, mivel a konzervatívabb felfogású vidék nehezebben fogadta be a modern, minden korábbi hagyománnyal szakító szemléletet. A Bauhaus talán leghíresebb hazai követői Fischer József, Molnár Farkas és Forbát Alfréd voltak. 1931-ben Budán létesült és épült fel egy ma már helyi védelem alatt álló „kísérleti” lakótelep, melyben a korszak 21 építészének Bauhaus stílusban elkészült házai állnak.
Szombathely sem maradt ki az újításból, bár a megrendelők nem favorizálták nagy lelkesedéssel az egyszerű, letisztult, díszítésmentes, funkcionalista elképzeléseket. Még erősen a szecesszió és a neobarokk hatása alatt álltak, sok esetben kompromisszumként amolyan „stílusmisungban” egyezett meg megrendelő és tervező, de azért néhány komoly beruházás így is történt a Bauhaus szellemében. Ennek egyik legjelentősebb szombathelyi megnyilvánulása a sajnos mára már lebontott városi strand, főleg annak fogadóépülete volt (tervezte: ifj. Vass Béla, Névery Aladár).
Mára már kevés eredeti architektúrával rendelkező Bauhaus-épület található Szombathelyen; többet is átalakítottak azóta (legtöbbször sátortetőt húztak rájuk, kicserélték a nyílászárókat, felosztották a tereket), ám így is akad néhány jelentős és szép példány. Talán ezek közül mások mellett, illetve helyett az 1934-ben épült református parókiát (tervezte: Földes Gyula), az 1938-ban készült, a Wesselényi Miklós utca 16/A alatt található társasházat (bár néhány éve a tetőt átalakították, tervezte: Szende László), valamint az egykori Ápolóképző Szakiskola (ma Művészeti Gimnázium, tervezte: ifj. Dávid Károly, 1951) késő Bauhaus főépületét emelném ki. És természetesen most tárgyalt házunkat, az 1942-ben tető alá hozott, Selmec utcában álló óvodát.
A dr. Borsits Béla Állami Napköziotthonos Óvodát 1942-ben építették, de csak 1943. február 4-én nyitották meg, ekkor vették birtokba a gyerkőcök. Az ún. Éhen Gyula-telepen készült intézmény tervezését az időszak egyik legjelentősebb, akkor Szombathelyen alkotó építészére, Zalai Tóth Jánosra bízták.
Az óvoda építésével kapcsolatban nem lehet elmenni a helyszín és annak akkori jelentősége mellett.
A vasút Szombathelyre telepítését követően a 19. század utolsó évtizedeire egyre jobban kezdtek benépesülni a vasúton túli területek: lakóövezetek jöttek létre, gyárak, üzemek létesültek a környéken. Először a Szövő és a Sas utca épült ki, majd az azokat összekötő Kötő és Alkotás utcák. 1899-re megépült a Zanati úti közúti aluljáró, 1900-ra pedig a Vasút utcai (akkor Petőfi utca) gyalogos felüljáró. 1907-re elkészültek a fent nevezett utcáktól keletre és északra fekvő területek felparcellázási tervei, természetesen a kisajátítási engedélyekkel megspékelve azokat. Családi házas, kertvárosi övezetben gondolkodtak. Itt, az ún. Éhen-telepen 1911-ben adták át az első házakat.
Az első időkben a környéken szinte csak vasutasok vagy vasúti tisztviselők laktak. Aztán a telep 1920 után kezdett „összenőni” a Zanati úttal, és az akkor kiépülő, onnan délre, délkeletre fekvő új lakóövezetekkel, a Pick- és Bébic-telepekkel. A körzet népessége egyre növekedett, ki kellett alakítani az őket kiszolgáló helyi infrastruktúrát, így oktatási, nevelési intézmények felállítása, építése is égetően sürgőssé vált.
1928-ban átadták a Brenner János és Szende László tervezte, a Zanati és Szövő utca sarkán fekvő elemi iskolát (1944-es bombatámadások következtében megsemmisült). 1930-ban magánóvoda is létesült a környéken (Clauser Terézia), azonban ez nem tudta kielégíteni a megnövekedett gyermekelhelyezési igényeket, ezért döntött Szombathely egy új, városi óvoda építéséről, melyet 1942–43-ra át is adtak. Az intézmény városi, illetve a dr. Borsits Béla Alapítvány finanszírozásával jött létre.
Dr. Borsits Béla magyar királyi kormányfőtanácsos bankár volt. Igazgatása alatt (Szombathelyi Takarékpénztár) épült fel a mai Fő téren álló Takarékpalota épülete 1912–13-ban. Tulajdonában állt Akacs Mihály egykori kastélya Balogunyomban, mivel feleségül vette Akacs Gáborné egyik unokáját (a kastélyt azonban bérletbe adta). A város nagy mecénása volt, az 1920-as évek végén bekövetkezett haláláig támogatta a Vasvármegye és Szombathely Kultúregyesületet, 1907-től tagja volt képviselőként a városi közgyűlésnek, még életében segélyező alapítványt hozott létre, a 30-as, 40-es években utca is viselte nevét a vasi megyeszékhelyen.
Az 1943-ban átadott óvoda tervezője a Zalaegerszegen született Zalai Tóth János építészmérnök volt, aki 1922 és 1948 között dolgozott Szombathelyen. Érdekes kettősség jellemzi pályáját, hiszen egyszerre vonzódott a modernizmushoz és a hagyományos, falusi, népi építőművészethez. Ő tervezte az óvodán kívül például az oladi kilátót, a Magyar László-emlékművet, a Március 15. téren álló bérházat, a Városi Kertészházat (Kárpáti Kelemen utca), vagy saját Bauhaus-épületét, házát (Arany János utca). Ugyanakkor ő alkotta a helyi vitézi házakat, egyik ötletadója volt a skanzen létrehozásának, doktoriját a magyar falu építőművészetének tudományos feldolgozásából szerezte.
1948-ban Budapestre került, előbb tervezőirodákban, majd az Építésügyi Minisztériumban dolgozott. Kitűnő festő és grafikus volt, kirándulásokat tett a szépirodalom területén is. 1978-ban hunyt el.
A Selmec utcai intézményt jelenleg Vadvirág Óvodának hívják. Szerencsésen megúszta a vasútállomást és környékét ért 1944–45-ös bombatámadásokat. A háború után változatlanul óvodaként működött, 1983-ban új épületszárnnyal bővítették, mely szerencsére nem érintette és nem roncsolta az 1942-es eredeti Bauhaus téglaépületet, azt változatlanul hagyták.
A Vadvirágot nemrégiben egy TOP-pályázat keretében felújították: az új épületrészt hőszigetelték, nyílászárókat cseréltek, héjalást cseréltek kőzúzalékos bitumenes zsindelyre, fémlemezeket javítottak és cseréltek, részben akadálymentesítettek.
Zalai Tóth pofás Bauhaus-épülete viszonylag jó állapotban várja a jövő nemzedékét is. Annyi kritikai megjegyzésem lenne csupán, hogy meglehetősen stílusidegenné vált az emeleti ablakok műanyagra cserélése, különösen ezen a típuson, amely nem rendelkezik az eredeti osztással, és ami távol áll az épület karakterétől.
Tele, tán nem is hiú reményekkel írhatom: ezt az épületet tán még az unokáink is látni fogják.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
