Fantáziánknak köszönhetően nem nehéz elképzelni, hogy egy reggel a rohanó XXI. század helyett az 1900-as évek elején ébredünk. Az ábrándozást megkönnyíti, ha kezünkbe vesszük a korabeli sajtó egy-egy példányát. Rögtön kiderül, mitől is volt hangos a száz évvel ezelőtti Szombathely.
Baleset a gépgyárban
A vigyázatlanságnak köszönhetően súlyos baleset ért egy lakatosinast a Pohl-féle gépgyárban 1909 márciusának elején. Halálhíréről a vasmegyei napló számolt be.
A fiatal tanonc a raktárépület teherfelvonóján akart felmenni az első emeleti helyiségbe, anélkül, hogy erre parancsot kapott volna, sőt a felvonónak személyszállitásra való használata büntetés terhe mellett tilos.
És ennek a tilalomnak a figyelmen kívül hagyása okozta Kovács József vesztét. A szerencsétlen fiu ugyanis eddig ki nem deritett okból a felvonó kosara és az ajtó szemöldökfája közé került, amiből kétségtelennek látszik, hogy annak mozgása közben akart kiugrani. Segélykiáltásaira az egyik munkás szabaditotta ki végzetes helyzetéből a fiut, akinek az első orvosi segélyt dr. Szili Miksa és dr. Pápai Hugó nyujtották.
Hamarosan megjelentek a mentők is a szerencsétlenség szinhelyén, de már nem segithettek a sérültön. Az orvosok intézkedésére hazaszállitották, ahol még dr. Dános József tett néhány kisérletet az élesztésre. Fáradozása azonban sikertelen maradt, a boldogtalan fiu belsőelvérzés következtében meghalt.
Az inas halálhírét másnap már cáfolta az újság.
A gyár és a mentők értesitése alapján ugy irtuk meg az esetet, hogy Kovács Lajos, a szerencsétlenül járt suhanc, sérüléseibe belehalt. Ez a jelentés téves volt. Azon alapult, hogy az orvosok kizártnak tartották, hogy a fiu a borzalmas sérülést tulélje, de az északa folyamán Kovács Lajos állapota annyira javult, hogy eszméletre lehetett tériteni, sőt nem lehetetlen, hogy életbenmarad. Azonban sem a beszélőképességét, sem a balkarját nem nyeri vissza többé a szerencsétlen, a kinek a lift bal álkapcsát és balvállát rettenetesen összezuzta.
A rendőrség ma különben vizsgálatot tartott a gyárban és megállapitotta, hogy Kovács Lajos a munkások figyelmeztetése ellenére lépett a liftbe, amely emberek szállitására nem alkalmas és olyan pillanatban akart ebből kiszállni, amikor még az mozgásban volt.
Cselédek a víz nyomában
1909-ben hónapról hónapra okot adott az elégedetlenkedésre a vízhiány. A tífuszjárvány utóélete a cselédek feladatait is jelentősen szaporította.
Annak dacára, hogy a földmivelésügyi miniszterium vizszakértője dr. Aujeszky Aladár baktériológus a veszedelmesnek deklarált szombathelyi vizvezetéket rehabilitálta és kimondotta róla, hogy a víz egészséges és egyetlen tifuszbacillus sem találtatik benne, vizünk ma sincsen. Igaz, hogy azt nem is vártuk az érdemes tudóstól, hanem igenis vártuk a vizszerző bizottságtól, amely idestova egyéve serénykedik a vizkeresésben, mindezideig látható eredmény nélkül.
Szombathely családjai, miután egyéven keresztül a legrémesebb torturán mentek keresztül a vizszükség miatt, még mindig félnapi járóföldre küldik a cselédjeiket egy-egy korsó vizért, mert a vizvezeték éppen akkor nem funkcionál, amikor a legnagyobb szükség van rá. Regényes, valósággal fantasztikus eseteket mesélnek a szombathelyi asszonyok a vizinségről. A Széll Kálmán utca népe például egy mühelyudvaráról vagy valahol a vasút körül levő kutról hordja a vizet. Elindul a lány és amikor besurran a vizzel megáldott udvarra, eléje toppan egy mérges házmester és kikergeti: - Kevés a víz, kimerült a kut, menjen máshova.
Megy a lány máshova. Van sok ház, ahol a kapun ki van irva, hogy iható víz. A legtöbbjét azonban már ismerik a hontalanok. Egyiknek vize savanyu, a másiké keserü, vagy vörös a vastól, vagy büdös. Jár és cipeli lélekszakadva két korsóját a leány órákon keresztül, amig végre holtfáradtan megtér a dühös nagyságához a vizzel, amit valami eldugott, neki bizalmasan megmutatott helyről keritett…
A bizottság különben ma délután ujra ülést tartott a polgármester elnökletével. Abban állapodtak meg, hogy a vizháztól keletre a Gyöngyös felé ásott harmincméteres kutakat a legközelebbi napokban megvizsgáltatják és amennyiben tisztának találják a kutak vizét, azonnal hozzáfognak a vizvezeték galériáival összekötő csövek beépitéséhez, hogy a vizet a vizvezetékben föllehessen használni.
A megélhetési bűnözés egykor
A rossz gazdasági helyzet nemcsak napjainkban, de száz esztendeje is a bűnözés növekedését hozta magával. A nyomor és a bűn közötti összefüggések sokakat késztettek megszólalásra.
A társadalom kérlelhetetlen szigorral üldözi mindazon vétségeket, melyek a magántulajdon szentsége ellen irányulnak. A szigoru megtorlás elméletileg valóban helyes, sőt talán a gyakorlati szempontból is nélkülözhetetlen, de hogy az adott viszonyok között jogos-e, azt már sok szociológus vitatja.
Az ujabb szociológusok, társadalmi tudósok, majdnem kivétel nélkül megegyeznek abban, hogy a társadalom, mely polgárainak vállaira ezerféle kötelezettséget rak, mely polgáraitól tiszta erkölcsöt, feddhetetlen jellemet, szeplőtelen becsületet követel: ennek ellenében legalább is annyival tartozik, hogy a társadalom minden egyes polgára tisztességes, tehetségének és egyéniségének megfelelő kereseti forráshoz jusson. Mert magasabb erkölcsi szempontból nézve: abban a pillanatban, mikor a társadalom valamely tagja a legnagyobb igyekezete mellett sem képes munkához, keresethez jutni, arra a polgárra nézve ugyancsak abban a pillanatban a társadalmi korlátok egy része önként feloldódik.
Ezer és ezer esetben bebizonyosodott már, hogy a bünt csaknem minden esetben a nélkülözés és a nyomor idézi elő. – Az elmult esztendőben például a rossz gazdasági helyzet miatt majdnem megkétszereződött azok száma, akiket idegen vagyon eltulajdonitásának vétsége miatt itéltek el. Világos tehát, hogy egy jobb gazdasági esztendőben, türhetőbb megélhetési viszonyok esetén a bünös utra tévedetteknek legalább kétharmad része becsületes ember maradt volna. Mindamellett azonban ép oly kérlelhetetlenül elitélték ezeket is, mintha megrögzött gonosztevők lettek volna.
A publicisztika írója a romló tendencia megállítására egyetlen megoldást látott: munkát kell biztosítani mindenkinek.
A bünt természetesen büntetni kell. De egy modern társadalomban ennél sokkal nagyobb a feladat. A bünt meg kell előzni!
Munkát és megélhetést kell biztositani a táradalom minden egyes tagjának és akkor a bünesetek 90 százaléka azonnal önmagától meg fog szünni. Az a tiz százalék azonban, mely a biztos megélhetés dacára is a bün utjára téved: a legalább jogosan és a magasabb erkölcsü világrend megsértése nélkül fogja elvenni büntetését…
Amig azonban a társadalom minden egyes tagjának megélhetése nincs biztositva, amig a bünt a nyomor és a nélkülözés szüli, addig ugyan elitélhetik a nyomorgó bünösöket, de ezeknek az itéleteknek sem erkölcsi, sem ethikai hatásuk nincs. S a bünesetek mind jobban szaporodni fognak.
Erkölcsrendészet Szombathelyen
Ha másra nem is, a szombathelyi rendőrség és az élén álló Kisfaludy József kifigurázására kiváló lehetőséget nyújtott az a száz esztendővel ezelőtt foganatosított intézkedés, amelyről az alábbi írás számolt be a Vasmegyei napló hasábjain.
Kisfaludy József rendőrkapitány a minap a képes Kis Ujságban azt olvasta, hogy Budapesten nagy a fölfortyanás főként papi, tanári és birói körökben egy orosz regény miatt, aminek Szanin a cime s valami kimondhatatlan nevü muszka az irója. A regényről kisütötték, hogy disznóság, pornográfia, a mit minden erkölcsös hatósági embernek üldözni kell…
A Szanin révén általános disputa támadt arról a kérdésről, hogy milyen az erkölcsös könyv és milyen az erkölcstelen. Sajnos bizony Magyarországon ha könyvekről van szó, nem szépsége, a művészi értékei miatt foglalkoznak vele, hanem mert vagy erkölcstelen, vagy nagyon hazafias vagy nagyon hazafiatlan.
Ezt már nem olvasta a Kis Ujságban a rendőrkapitány, hanem azt, hogy Magyarország népe durch und durch erkölcstelen egy nép s jól teszi Szlavek viszgálóbiró, ha segiti gyomlálni a bünt, lefoglaltatván a megmaradt Szaninokat. Kisfaludy József rendőrkapitány elhatározta, hogy ő is segit. Minthogy azonban itt már minden példánya elkelt a muszka regénynek, valami mást kellett keresnie.
Egy kirakatból vagy harminc fehér födelü füzet, födelükön hamis zuzáju leányok és vigyorgó zsidó szinészek képeivel, hivta föl magára a kapitány figyelmét. Holmi kabaré kuplék voltak ezek szöveggel és kottával.
- Jöjj büvös éj… szól az egyiknek a cime és olvastán a derék Kisfaludy őrnagyi gallérjáig elpirult.
- Ez disznóság, - suttogta szigoruan és holmi fiatalkori emlékek jártak a fejében.
- Ez disznóság, - és sorra nézte a többi képes füzetet: a Dal a moziról (ejha!), A bankkisasszony (ezekről sok finom históriát beszélnek) és a többi ilyen gyanus cimü füzetet.
Vásárolt közülük néhányat, de nagy keserüségére meg kellett állapitania, hogy nem foglaltathatja le, mert ahoz hosszadalmas processus kell. A dicsőséget pedig most már nem szalasztja ki a kezéből. A rendörségig ezt forgatta fejében, ahol végre elhatározta magát, előhivatván Pintér rendőrbiztost:
- Kérem, fontos föladat, - szólt.
El kell menni az összes könyvkereskedőkhöz és meg kell tiltani nekik, hogy a Gerő féle zenemütár füzeteit 18 éven alul levő leányoknak kiadják. Legalább ez ártatlanokat ne mételyezzék meg, - szólt meghatottan magához a rendőrkapitány.
A parancsot ma végrehajtották, a tilalmat pontosan közölte Pintér biztos a kereskedőkkel, akik mától kezdve minden énekelni akaró hölgytől, ha csak nem jár özvegyi fátyol alatt, hivatalos szigorusággal előkérik a keresztlevelét.
Öröm elgondolni ennek a bölcs rendeletnek az eredményeit. A bakfis, a legfelsőbb leányiskola növendékei, tisztességes igazmondásra szoktatott tizenöt-tizenhétéves leányaink keresztlevelet fognak hamisitani, vagy hazudozni fognak egy-egy rossz Gerő-féle kupléért, korosabb kisasszonyainkat pedig a legvérlázitóbb sértéseknek teszik ki. Igy csinálják nálunk az erkölcsrendészetet.
Halálgyár Sárváron
1909 márciusában szalagcímek hirdették a küszöbön álló háború lehetőségét, okait, esetleges következményeit. Sárváron a műselyemgyár átállt a lőgyapot gyártására.
A
Chardonnet-féle műselyemgyár három nap óta megszünt műselymet és egyéb világi hivságokat gyártani: három nap óta a legfélelmesebb robbanószerek egyike készül a nemrégiben halálgyárnak elkeresztelt telepen.
A gyárnak ez az uj vállakozása a hadügyi kormánynak egyenes felszólitására történt. A gyár ugyanis már régebben kötött egy olyan szerződést a hadügyminiszteriummal, hogy háboru esetén a gyárat a cs. és kir. katonai arzenál rendelkezésére bocsátja és a gyár igen nagy mennyiségü lőgyapot szállitására kötelezte magát.
…A szerződés értelmében a gyár azonnal abbahagyta a selyemtermelést és sürgösen hozzáfogott a megrendelt lőgyapot készitéséhez. A munka – természetesen – nagy titoktartás és kettőzött elővigyázatosság mellett folyik.
