A váti Devecser Anikó a Blikk szépe

A Nyugat Királynőjének tavalyi döntőse nagy fölénnyel nyerte meg az országos lap szépségversenyét.

Az 5976 szavazat 49 százalékát gyűjtötte be a váti lány, aki 19 évével a mezőny legfiatalabbja volt.

- Reméltem, hogy a szerencsém a verseny végéig kitart, és én leszek a Blikk legszebbje. Minden kívánságom így teljesüljön! – mondta Anikó a Blikknek, miután megkapta koronáját.

Az idén a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnáziumban érettségizett lány azt is elárulta, hogy sikerült a felvételije a főiskolára, a 100 ezer forintos nyereményből pedig Spanyolországba megy nyaralni.

Anikóról egyébként hamarosan a CKM egy négy oldalas fotósorozatot közöl majd. Aki pedig kíváncsi arra, Anikó hogyan szerepelt a 2008-as Nyugat Királynője választáson, itt megnézheti.

Nyugat Királynője választás 2008
Devecser Anikó (középen) a 2008-as Nyugat Királynője döntőjében. Nézze meg galériánkat Anikóról!
Phreek

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű