Az est házigazdája, Burkon László bevezetőjében sietett tudatni a közönséggel, hogy ezúttal családi programra készüljenek. Ám mivel nem akartak eltérni a jól bevált, két beszélgetőpartnerre szabott forgatókönyvtől, az „egy anya két gyermek formációt” úgy alkalmazták, hogy az egyik családtag, jelesül a „leány”, Kőváriné Fekete Marietta a szokásos bevezető filmen mutatkozott be. Testvére, Fekete Péter és kettejük édesanyja, Fekete Istvánné (Gitta) pedig a film megtekintése után lépett (ült) a közönség elé.
Katedrák és színpadok – találóbb vezérgondolatot aligha lehetett volna választani a programhoz. Fekete Istvánné pedagógus, a (volt) Hámán iskola nyugalmazott igazgatója, aki büszkén hozta szóba, hogy a családjában apai ágon 1826-ig visszavezethetően követték egymást a tanító generációk. De nem állt tőle távol a színpad sem. Szülőhelyén, Debrecenben lánykorában színjátszóköri tag volt, s még rendezett is egy darabot ifjú katonatisztekkel. Akkor ismerte meg későbbi férjét, akit aztán követett Szombathelyre. Leánya, Kőváriné Fekete Marietta is a pedagóguság egyik hajtása, most ő vezeti a volt Hámán, a jelenlegi Paragvári iskolát. Róla kiderült: kislányként nagyon is kacérkodott a színészettel, de pedagógus nagynénje azzal terelgette a katedra felé, hogy színpad az is, ahol minden órában más közönség előtt és más-más elődásban lehet szerepelni. A fiú pedig, Fekete Péter az általa is kalandosnak nevezett eddigi életútja mostani állomásán a Békés Megyei Jókai Színház igazgatója, de ott áll a katedrán is a békéscsabai Fiatal Színházművészeti Szakközépiskola vezetőjeként.
Bár a közönség soraiban ülők közül sokan okkal gondolták, mindent tudnak a Szombathelyen közismert és köztiszteletnek örvendő családról (természetesen az apa, Fekete István is ott volt a „háttérben”), hamar rájöhettek, néhány dolog számukra is újdonság. Gitta például elmesélte, hogy fiának a megszületése után három teljes napig nem tudtak nevet adni, míg végül Gáborra keresztelték. Otthon gyakran ma is így szólítják. A bűvészként is ismertséget szerzett fia ehhez hozzátette: komolyan megharagudott, amikor az egyik fellépésen – talán nem véletlenül – Fekete Péterként konferálták, ám később megbarátkozott a kártyafigurával, s tizennyolc évesen hivatalosan is felvette ezt a nevet. Egyébként a bűvösnek éppen nem nevezhető nyolcas szám határozta meg eddig életét. Ennyi évet töltött Németországban, nagyjából ugyanennyit Nagy-Britanniában, s ennyi idő telt el azóta, hogy hazatért Jordán Tamás hívására a Nemzeti Színház külügyi és oktatási igazgatói posztjára. Az európai színházi életben eltöltött tapasztalatszerző (tanuló és oktató) éveket akkor szakította meg, amikor feleségével úgy döntöttek, hogy a gyermekeiket – szavai szerint – „Magyarországon, magyar állampolgárnak szülik meg”. Édesanyja, mint elárulta, ennek nagyon örült. Annak már kevésbé, hogy akkoriban különféle vállalkozásokat indított a fia. Úgy ítélte meg, nem neki való az üzleti élet. Ezt utóbb valamelyest ő is belátta. S bár régen volt már, amikor Gábor (Péter) a középiskola elvégzése után – a szüleitől kapott ötven forinttal a zsebében és az illetékes hatóságok külön engedélyével – elindult világot látni és hódítani, azt a pillanatot egyikük sem felejti el. Talán a vissza-visszatérések jelképe, hogy Fekete Péteréknél sosincs karácsonyfa, mert a karácsonyt mindig a szülőknél, az ő (és közös) fájukat körülállva ünneplik.
Mire a legbüszkébbek? A válasz aligha meglepetés. Egymásra, a családra. A barátokra, a kollégákra. Ahogy Fekete Istvánné a program végén – az asztal mögé állva, mint húszegynéhány évvel ezelőtt, amikor tantestületi értekezletet tartott – kijelentette: „Boldog vagyok, hogy adhattam valami hasznosat, s hogy ilyen emberek vesznek körül”.
A műsorban – szintén nem véletlenül – paragváris diákok közreműködtek: Bazsó Dorottya, Kérges Dorottya, Kósa Vanessza és a Kódály Kórus kamarakórusa.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
