Ha már nem csak szomjas vagy: szalonnás vodka, pezsgősör és Bilk

Jó dolgukban az emberek nem tudják, mit kezdjenek magukkal, ezért fura kísérletezésekbe fognak az eltompuló érzékek ébrentartására.

Előre leszögezzük: írásunk tárgyait nem kóstoltuk. Részben mert elég nehéz lenne Szombathelyen beszerezni ezeket az alkoholos italokat. Másrészt mert elolvasva egyik-másik receptjét, nem biztos, hogy elfogadnánk, ha egy partin vagy vendégségben ilyennel kínálnának.

Bölényfüvés és szalonnás vodka, Bilk
Nyugat.hu

Az egyik netes férfimagazin oldalán kifinomult gourmandoknak és a borkóstolásba beleunt szomjazóknak találtunk néhány italkülönlegességet. Egyenesen a Vadnyugatról, Idahóból itt van nekünk a szalonnás vodka. A vodkát szalonna nélkül is kerülő cikkíró ezen a párosításon önmagában fenn sem akad, nem ez a legperverzebb összeállítás, amiben bacon is van. Ha gyümölcsökkel vagy vaníliával lehet vegyíteni ezt a kemény alapszeszt, kedvelői halott állatok aromájával is biztos szívesen fogyasztják majd.

A szalonnás vodkától pedig már csak egy lépés az évelő bölényfű kivonatával kombinált verzió, vagy az alaszkai halászokat jobb kedvre derítő lazacos változat. Már előre félünk, nehogy Spielberg előjöjjön a cápauszonyos vagy állkapcsos vodkával. A magyar tenger partján sétálva esetleg rákérdezhetünk egy büfében, hátha tartanak pontyos vagy sügéres kombinációt.

Pezsgősör és lazacos vodka
Nyugat.hu

A fentiekhez képest csak első hallásra furcsa - inkább csak a gyártási folyamat okozhat nehézségeket – a pezsgő és a sör házasságából született pezsgősör. Bizarrnak és konyhai kotyvasztásnak tűnhet, de Japánban nagy népszerűségnek örvend, két szomszédos vállalkozás feleslegeinek felhasználásával létrejött Bilk (beer/sör-milk/tej), ami a tej cukortartalma miatt kedvelt nedű a felkelő nap országában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű