Az öngyilkos gyógyszerész
A ma Kígyó gyógyszertár néven emlegetett patinás szombathelyi patika száz évvel ezelőtt élt tulajdonosát jól ismerték a város lakói. Futótűzként terjedt a hír, amikor Babics gyógyszerész fia, a patika várományosa megpróbált önkezével véget vetni életének. Állítólag egy színésznő miatt.
Ma délután a legnagyobb gyorsasággal futott hire annak, hogy Babics Károly gyógyszerészettanhallgató tartalékos huszártiszthelyettes megmérgezte magát apjának Erzsébet királyné utcai lakásán.
A hír megdöbbenést keltett azoknál, akik ismerték, hogy hát még is igaz az, hogy a derék, bátor fiu el akarta dobni magától az életet, amely számára oly sokat igért és adott is. Az öngyilkosság a délelőtti órákban történt. Babics egy külön szobába vonult s ott öngyilkos lett. Hosszu távolléte feltünt a gyógyszertárban s Moller István, az egyik segéd utána nézett. ekkor tünt ki, hogy mi történt Babiccsal. Rögtön orvosért telefonáltak s nyomban megjelent dr. Windholcz, majd dr. Györgyi Sándor s Györgyi nyujtotta neki az első segélyt.
Másfélliter sósvizet adott be neki és tizenkét injekciót alkalmazott s egész délután az eszméletlenül fekvő beteg ágyánál volt, mignem az este fél hét órakor felnyitotta szemeit s révedező tekintettel nézett körül.
Ott volt előtte atyja s szeretettel kérdezte:
- Fiam, miért tetted ezt, miért okozol szomoruságot nekem?
A beteg nehezet sóhajtott s lassan beszélni kezdett. Az orvos biztató szavaira mindinkább éledni kezdett s az öngyilkosságra vonatkozólag a következőket mondta el:
El voltam készülve az öngyilkosságra már reggel. Bementem a patikába s három adag arzenált és három adag veronált öntöttem egybe s azt tiz óra felé megittam. Kissé rosszul éreztem magamat s lefeküdtem. Ekkor jött be hozzám Moller s én hogy ne vegyen észre semmit, ujságot kaptam a kezembe s olvasni kezdtem, majd kértem, hogy ne zavarjon, mire ő kiment. Ekkor magamra zártam az ajtót s ledőltem az ágyra s kis idő mulva elvesztettem az eszméletemet.
Mi volt az ok?
Azokra a kérdésekre, hogy mi volt az öngyilkosságának oka, nem adott határozott választ. Általánosságban beszélt s csak annyit mondott, hogy megunta az életét. Beszélgetést folytattunk Babics István gyógyszerésszel, az öngyilkos apjával, aki azt adta, hogy távolról sem igaz az, miszerint vele rossz viszonyban lett volna, ellenkezőleg, egyetlen reménye a fia, hanem nyilvánvalóan más valami tette elkeseredetté fiát annyira, hogy a méreghez nyult. Édesapja tudni véli, hogy alighanem egy szinésznő van a dologban, aki fiát nagy szeretettel vette körül.
Megmarad e?
dr. Györgyi Sándor egész délután mellette volt a betegnek, s az ő erőfeszitésének köszönhető, hogy annyira – amennyire rendbe jött. Az ő nyilatkozata szerint a mérgezés nem halálos, mert még kellő időben érkezett az orvosi segitség. Ha öt perccel később jött volna az, akkor már menthetetlen lett volna. Az öngyilkos családja le van sujtva, különösen az apát törte meg a nagy csapás, aki szemefényét vesztette volna el a fiuban az esetleges katasztrófa folytán
Kutyáknak tilos a kocsmázás
Kutyavilágot jósoltak 1913 februárjában az ebeknek. Az ekkor született új városi rendelet példátlan szigorral szabályozta az ebtartást.
Kutyavilág jön a kutyákra: fizetni is kell értük, lebunkózással is fenyegetik őket s ami a legnagyobb sérelem: tilos nekik ezután a nyilvános kertekben való korzózás, a fürdőzés és a korcsmázás.
A rendőrkapitány szigoru rendeletet tett közzé, amely az ebtartási szabályrendelet alapján a következő szabályokra tanitja a kutyatulajdonosokat:
A városi ebtartási szabályrendelet 2. §-a értelmében az ebtartási dij február hó végéig a városi pénztárba befizetendő, ellenkező esetben a büntetéssel járó kihágási eljárás során még a kutya le is lesz bunkózva.
Ugyanezen szabályrendelet 4. §-a alapján tilos a kutyákat nyilvános kertekbe, fürdőhelyekre, vendéglő, kávéház, korcsma, bor- és sörcsarnokokba, valamint boltokba bevezetni, vagy beereszteni.
A fentebb elősorolt üzlettulajdonos vagy személyzet köteles ezen rendelet ellen vétőket figyelmeztetni s ebeiket a helyiségből eltávolitani, s amennyiben a figyelmeztetés eredménytelen maradna, a feljelentés a rendőrkapitányi hivatalnál megteendő, mert ellenesetben az üzlettulajdonos is megbüntettetik.
Jelen hirdetmény minden fentebb elősorolt üzletben kifüggesztendő és az üzletajtókra >Tilos a kutyák beeresztése< felirat alkalmazandó.
Órareform
1913-ban merült fel a lehetősége annak, hogy a kétszer tizenkettő helyett huszonnégy órás napokban gondolkodjunk. A kezdeményező svájci tanács ötlete az óramutató járását illetően vegyes fogadtatásra talált. A Vasmegyei napló ironizáló hírlapírója alaposan belekeveredett az új időszámításba.
Egy svájci tanács
elhatározta, hogy a vasutaknál a 0-tól 24-ig terjedő időszámitást lépteti életbe, föltéve, hogy azt Németország és a mi szeretett hazánk szintén elfogadja. Most van egy kis időm délután 2-3 óráig, azaz próbáljuk tehát megszokni a nagyszerü vivmányt: 14 órától 15-ig, ugyebár kérem, mert 12 meg 2 az 14, meg egy az 15. Milyen könnyü alapjában, ha az ember egy kicsit konyit a számvetéshez. Most tehát van egy kis időm, elgondolkodhatom ezen a szédületes vívmányon, amelynek nagyon örülök, mert igazán semmi értelme sem volt már az ócska 12 órás számitásnak. Rettentő unalmas volna naponta három órakor beülni a szerkesztőségbe és ott ülni csekély megszakitással 11-ig. Milyen nyugodt leszek ezután, hogy csak 15 órakor kell bemennem, az igaz, hogy 23 óráig, sőt 24-ig is fent kell lennem, de akkor már 0 órakor ágyban lehetek, holott eddig 12 óráig virrasztanom kellett a kávéházban. Nagyszerü perspektivákat nyitott igazán az a svájci szövetségtanács. Egész nyugodtan ülhetek most, mert ugyebár, mint mondottam, csak 15 órakor kell bemennem a szerkesztőségbe, most pedig nézzük csak: félhárom. Hajjé! 3 meg 7 az 10 meg 5 az 15, teljes 15 és fél órám van addig, mit csináljak ennyi idő alatt. Igaz, hogy azalatt meg kell csinálnom egy vezércikket, két riportot és egy humorkát, de istenem, 15 óra! Csak nem ettem kefét, hogy most belefogjak. Egész nyugodtan hazamegyek, befüttetek és lefekszem. estefelé igen fontos dolgom van ugyan, meg kell néznem, milyen arca van annak a karcsu, dus szőkehaju szilfidnek, akit tegnap láttam a kávéház ablakából, de az csak este 7 óra felé szokott sétálni, este 7, tehát uj időszámitás szerint: 12 meg 7 az 19, most az órám szerint délután 3 óra van, tehát még teljes 16 órát kell várnom a szőke tündérre.
Nagyszerü, micsoda időnyereséghez jut az ember a svájciak révén. Üdvözlő iratot fogok nekik küldeni.
Hová tűnt az utcákról a szerenád?
1913 kezdetén egyik napról a másikra elhallgatott az éjjeli hegedűszó Szombathelyen. A jelenség nem a szerelmes szívek számának csökkenésével volt magyarázható. Az ok a rendőrkapitány új rendelkezésével volt kapcsolatban.
Pár hét óta az éjjeli zenék elmaradtak, vagy legalább is megcsappant a számuk. A szerelmes szivü leánykák nem is sejtik, hogy mi lehet az oka annak, hogy nem csendülnek fel éjszakáknak idején ablakuk alatt az >Éj van, csend és nyugalomnak éje< gyönyörű melódiái s nem kelti fel őket a dallamos muzsika, amelyet a sötétség leplével betakart cigány gyerekek csalnak ki a száraz fából.
Mi nem engedjük vergődni a leánysziveket és sietünk orvosságot nyujtani. S ez az orvosság az, hogy eláruljuk, miként lehetne a helyzeten segiteni. – Eláruljuk, hogy az ő legnagyobb ellenségük Kisfaludy József rendőrkapitány, ő az oka annak, hogy elmaradtak az éjjeli zenék. Vegyék körül a kapitányt a leányok s szép szavakkal kérjék meg, hogy ne legyen olyan szigoru s vonja vissza azt a rendeletét, amellyel elzárta az utját az éjjeli zenének.
Ez a rendelet pedig ugy szól, hogy a muzsikáló primást 6 azaz hat, a legényeket pedig fejenként 3 azaz három koronára büntetik, ha az utcán végig merik huzni a nyirettyüt a gyönyörü hangokat adó hurban. bizony ez nagy adó s a cigánysereg sopánkodik is:
- Hogy menjünk most már muzsikálni? Egy zene ára husz korona, a büntetés hat embernek, meg a primásnak huszonnégy korona. Bolond a cigány, ha össze nem töri a hegedüjét.
Ezért van tehát az, hogy nincs éjjeli zene. megdrágult minden, drágább lett ez is. Ez a rendje a világnak s a rend, mint tudjuk a rendőrségnél muszájszámba megy.
Téli tutajozás a Gyöngyösön
A kemény fagyok száz évvel ezelőtt is ráhúzták a vastag jeget a várost keresztülszelő Gyöngyös vizére. Ennek örömére a gyermekek veszélyes játékot kezdtek el űzni, szaporítva az ősz szálakat anyák és atyák hajában.
A Gyöngyös patak jege felengedett s darabokra szakadva nagy táblákban uszik lefelé a vizen. – Ilyenkor a gyermekeknek különös passziója telik a tutajozásban. Nyolcan-tizen felmásznak egy uszó jégtáblára s azt dorongok segitségével sebesebb haladásra késztetik.
Különös passzió ez, amely lázba hozza a gyermeksereget, égő pirt szöktet az arcára s örömmel tölti el az egész lényét, ha sikerül a jégtutajt egy pár ölnyire előre vinni. nem gondol azonban a virgonc gyermeksereg a hátrányokra, amelyek az uszó jégtáblán érhetik s nem gondol a hideg vizre, amelyben katasztrófa esetén meg kell fürödnie.
A gyermeki könnyelmüségből eredő játék ez a tutajozás. A jó szülők azon reményben engedik el gyerekeiket, hogy azok az iskolába mennek, s ahelyett a Gyöngyös zajló jegére veszik be magukat s egész délutánjukat ott fecsérlik el. S nemcsak a paraszt gyerekek, de a kisebb gimnázisták is részt vesznek a játékban.
És e játék folyik mindaddig, a míg egyik vagy másik meg nem adja az árát s amig el nem olvadnak a vizben a jégtáblák. A mai napon azonban történt valami, ami hihetőleg elveszi a kedvüket a hajókázástól. A Ferenciek kertje megett vigan hajókázott két uri fiu ugy egy óra tájon. Egyszerre csak zsupsz, a tábla félrebillent s a két fiatal gyerek a hűs vizben találta magát. megfürödtek alaposan s a többi fiuk kacagása közben vánszorogtak ki a hüs vizből s megfagyott lábakkal indultak hazafelé.
