80. születésnapján kapott szívrohamot Nemere István

Jelenleg mélyaltatásban tartják, az intenzív osztályon küzdenek az életéért.

Együtt ünnepelte a tisztelőivel a 80. születésnapját, valamint 800. könyvének megjelenését Nemere István, majd egy órával később már szirénázó mentőautó szállította kórházba - számolt be a Blikk. Mint a részletekből kiderült, az író feleségével, a szintén író Szentgyörgyi Judittal és a kiadójával utazott a Duna Plázába az ünneplésről, amikor észrevették, hogy baj van.

Nemere átadta feleségének a kormányt, majd alig egy perc múlva lehanyatlott a feje és mozdulatlan volt. Próbáltam élesztgetni, de nem sikerült – mondta a felesége a lapnak. A helyszínre hamar megérkezett két mentő, legalább fél óráig küzdöttek a férfi életéért, próbálták szállítható állapotba hozni. Ezután bevitték a kórházba, ahol mélyaltatásban tartják, mint a lap írta: intenzív osztályon küzdenek az életéért.

“Nem tudjuk, mi lesz szegénnyel, de bizakodunk” – mondta a lapnak Szentgyörgyi Judit, aki azt is hozzátette, hogy a férje az elmúlt 10 év alatt soha nem panaszkodott, semmi előjele nem volt a tragédiának.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra