A császármetszés után nem sokkal koronavírusban hunyt el egy Vas megyei nő

Veszélyeztetett terhesként orvosa javaslatára feküdt be a kórházba az anya, és a fertőzést is valószínűleg itt kapta el.

Az Anyák az Anyákért Alapítvány Facebook-oldalán osztotta meg egy Vas megyei kismama tragikus történetét. A kiposztolt történet szerint a 29 éves nő veszélyeztetett terhes volt, ezért orvosa azt javasolta neki, hogy feküdjön be a kórházba.

Állítólag az intézményben kapta el a nő a koronavírust, a tüneteket jelezte az ott dolgozóknak, de öt napig nem történt semmi. A hatodik napon aztán súlyosan romlott az állapota, ezért megcsászározták és lélegeztetőgépre kötötték, de nem tudták megmenteni – olvasható a Facebook-posztban.

A babának csak januárban kellett volna megszületnie, de a körülményekhez képest jól van – mondja az apuka testvére, aki egyben segítséget kér mindazoktól, akik olvassák a bejegyzést.

Az apukának azért van szüksége segítségre, mert egyedül fogja gondozni a csecsemőt, és nem fog tudni mellette dolgozni. Aki segíteni szeretne, a Facebook-poszt végén megtalálja a számlaszámot, melyre az alapítvány várja az apukának szánt adományokat.

Szerettük volna a kórháztól megtudni, hogy valós-e a történet, kérdéseinket már december 8-án elküldtük a Markusovszky kórháznak, választ azonban azóta sem kaptunk.

Azt, hogy az eset Szombathelyen történt, megerősíti, hogy a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász is tudott róla, és tervezik, hogy gyűjtést indítanak a családnak. De nyilatkozni nem szerettek volna, mert a családot érthető módon megrázták a történtek, és kímélni akarták őket.

(Címlapképünk csak illusztráció.)

A Nyugat.hu fontosnak tartja közölni: elismeri és köszöni a járvány alatt az egészségügyben dolgozók munkáját. Az esetleges negatív történésekről szóló tudósításaink nem őket és nem az ő munkájukat kritizálják.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19