A csehek levegőhöz jutottak

Tovább lassult Csehországban a koronavírus-járvány terjedése. Az egészségügyi minisztérium szombat reggeli kimutatása szerint pénteken 7357 új igazolt fertőzöttet vettek nyilvántartásba, ami 500-zal kevesebb, mint csütörtökön és 4200-al kevesebb, mint egy hete volt.

Csökkent a kórházban kezeltek, a súlyos esetek és az elhalálozások napi száma is. A cseh kórházakban pénteken 7237 beteget kezeltek, amely mintegy hatszázzal kevesebb, mint az előző nap. A súlyos állapotban lévők száma 1100 körül van. A koronavírus szövődményeiben elhunytak száma 5926-ra emelkedett.

A járvány márciusi kezdete óra 454 ezer személy fertőződött meg Csehországban, közülük 316 ezer már meggyógyult. Jelenleg 132 ezer igazolt koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván a hatóságok. Ladislav Dusek, az Egészségügyi Információk és Statisztikák Intézetének (ÚZIS) igazgatója péntek este bejelentette, hogy a járvány terjedési mutatója 0,7-0,8-ra csökkent, ami a helyzet javulásáról tanúskodik.

Dusek ennek ellenére továbbra is szükségesnek tartja az óvintézkedések fenntartását, mert szerinte a járvány adatai még mindig veszélyesen magasak.

Az egészségügyi és az oktatási minisztériumok megállapodása alapján az általános iskolák első és második osztályos tanulói jövő szerdán visszatérnek az iskolapadokba. A szigorú óvintézkedések további lazítását a hatóságok mérlegelik, és a témát várhatóan a hétfői kormányülésen is napirendre tűzik.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19