A Fidesz politikai közleményben ítéli el a hecckampányt

Üres frázisok helyett végre tegyenek a város közös ügyéért! - szólítják fel azokat a képviselőket, akik elsőként írták alá Hende petícióját.

A tiszta levegő a város közös ügye!

Üdvözlendő, hogy kormánypárti és ellenzéki képviselők aláírásukkal és az október 22-ei közgyűlésen szavazatukkal egyhangúlag támogatták Hende Csaba országgyűlési képviselő és civilek által elindított Tiszta levegőt!-petíciót.

Szombathely MJV Közgyűlése legutóbb egyöntetűen állt ki az egészséges környezet mellett, és elutasította azokat a pereket, amiket a Falco Zrt. indított a környezetterhelés megszüntetése érdekében felszólalók ellen.

Konszenzus született abban is, hogy öt fős ad hoc bizottság segítse a Falco-ügy mihamarabbi megoldását, a gyár vezetésével való tárgyalások elősegítését. Éppen ezért visszautasítjuk azokat a nyilatkozatokat, miszerint pártirodában születnének a döntések a Falco-ügyben. A Tiszta levegőt!-petíciót már több mint ötezer szombathelyi látta el kézjegyével a köztereken, és a témát nyílt ülésen vitatta meg a közgyűlés.

Itt azonban nem állunk meg: az aláírásgyűjtést 2015. november 30-áig folytatjuk az utcákon, a Fidesz-irodában és az Őrvidék-házban. A petíciót pár kattintással a www.peticiok.com/tisztalevegot honlapon is támogathatják!

Felszólítjuk a baloldali képviselőket, hogy fejezzék be a politikai hecckapmányt! Üres frázisok helyett végre tegyenek a város közös ügyéért, Szombathely tiszta levegőjéért!

Szombathely, 2015. október 27. - a Fidesz szombathelyi szervezete

Kapcsolódó: a baloldali képviselők elsőként írták alá Hende petícióját. Hende Csaba aláírásgyűjtéssel támad a Falco-gyár ellen 2015. October 09. 16:43

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hende Csaba aláírásgyűjtéssel támad a Falco-gyár ellen

A volt honvédelmi miniszter most Szombathelyen indult csatába, és zavarkeltőnek nevezte azokat, akik régóta vívják ezt a küzdelmet.

Hírek