„Az eddig Magyarországra érkezett vakcinákat mára gyakorlatilag felhasználták, eddig 130 318 fő kapott oltást” - írta ma reggeli jelentésében az operatív törzs. A 444.hu azonban felfigyelt arra, hogy Müller Cecília hétfőn még azt mondta, „eddig 129 860 embernek elég védőoltás érkezett az országba”.
Ez azt jelenti, hogy sikerült 458-cal több oltást beadni, mint amennyi az országba érkezett.
Hétfő óta ugyanis nem jött újabb szállítmány, viszont bejelentették, hogy ma 35 685 embernek elegendő érkezik. Illetve ennél több, csak a beérkezett oltóanyagok felét elteszik, hogy három hét múlva biztosan meg tudják ismételni az oltást a Pfizer-BioNTech előírása szerint.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!