Egy nemzetközi tanulmány szerint hétből egy daganatos ember műtétje elmaradt a legszigorúbb lezárások alatt. A Birminghami Egyetem tanulmányában 61 ország adatait vizsgálták, köztük Magyarországét is.
Kamerán kívül egy neves onkológus az RTL Híradónak úgy nyilatkozott, tapasztalatai szerint Magyarországon rosszabb a helyzet a tanulmányban leírtaknál. Mint mondta, naponta jelennek meg a korábbiaknál rosszabb, előrehaladott állapotú daganatos betegek a rendelésén, köztük sok fiatal is, akik a járvány miatt nem juthattak megfelelő ellátáshoz.
A csatornának a Magyar Rákellenes Liga vezetője is arról beszélt, hogy kaptak panaszokat arról, hogy késtek a rákos betegek műtétjei, de a diagnosztizálásnál is csúszások voltak. Mári Róbert, a Waberer Medical ügyvezető igazgatója pedig jelezte, hogy magánklinikájukhoz egyre több daganatos beteg fordult a leállás alatt azért, hogy ne kelljen várniuk az állami ellátásban.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint viszont a járvány alatt is biztosított volt az életmentő műtétek elvégzése, köztük a daganatos betegeké is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!