A kormány halogatja a 12-15 évesek oltását

Ebből szeptemberben baj lehet.

Tudományos vitákra hivatkozva nem dönt a kabinet a 12-15 évesek oltásáról, pedig tudósok, doktorok sora mondja: egyetértés van, kell a gyerekeknek a vakcina - írja a Népszava.

Viszont semmilyen vita nincs tudományos körökben a 12-15 évesek oltásáról – mondta a lapnak Duda Ernő virológus, a Szegedi Tudományegyetem professzora. Tudományos körökben nem is ismer olyan embert, aki vitatná, hogy szükség van a gyerekek oltására.

A Pfizer hármas fázisú klinikai vizsgálatai márciusban lezárultak, ezután az amerikai és a európai gyógyszerhatóság is jóváhagyta ennek a korosztálynak az oltását ezzel a vakcinával - tette hozzá a szakember. A kormány ezzel szemben még kivár.

Az Orbán Viktor által labornak tartott Ausztria már döntött, kiterjeszti oltási tervét a 12 éven felüli gyerekekre, és július-augusztusban beadnák nekik a vakcinát, hogy szeptemberben zavartalanabbul indulhasson a jelenléti oktatás.

A közrádióban pénteken a gyerekek oltása mellett érvelt Szlávik János infektológus főorvos is, mondván fogékonyabbak a vírus mutációira, miközben a vakcinázást szinte mellékhatás nélkül vészelik át, és náluk az oltás 100 százalékos védettséget jelent.

Gyermekorvosként nem tudom elfogadni a halogatást  – reagált a Népszava kérdésére Póta György gyermekorvos, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének néhány hónapja leköszönt elnöke. Miután engedélyezték az oltóanyagot és van vakcina is bőven az országban,  nehéz lesz megmondani a szülőknek, hogy miért nem oltunk - tette hozzá.

Az indiai mutánssal kapcsolatos tapasztalatszerzésben az európai országok közül Nagy-Britannia élen jár. Náluk már megmutatkozott, hogy ez a mutáns még ott is veszélyes lehet, ahol jelentős az átoltottság. Éppen a gyerekek között alakulnak ki a gócok.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19