A szombathelyi szimfonikusok vezető karmestere lesz a belga Orchestre Philharmonique Royal de Liege zeneigazgatója

Madaras Gergely 2019 szeptemberétől veszi át a legnagyobb belga szimfonukus zenekar zeneigazgatói posztját.

A zenekar majdnem két évig tartó választási procedúrát követően a 33 éves magyar karmestert választotta történetének legfiatalabb és egyben első magyar zeneigazgatójának, aki 2019 szeptemberében kezdi el hároméves megbízását - közölte a kinevezés kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.

A Savaria Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertje Rost Andreával
Bonyhádi Zoltán

Az 1960-ban alapított együttes 97 zenészével Belgium legnagyobb szimfonikus zenekara, székhelye a liege-i Salle Philharmonique, ahol évi 6 bérletsorozattal várják a közönséget. Az együttes rendszeresen fellép Belgium-szerte, valamint Európa és a Távol-Kelet legrangosabb koncerttermeiben és fesztiváljain. Az összes zenetörténeti kort felölelő repertoárral és több mint 90 lemezfelvétellel büszkélkedhetnek, emellett a legnagyobb komolyzenei csatorna, a Mezzo TV partneri együttműködésével világszerte közvetítik a kiemelt hangversenyeiket.

Madaras Gergely 2013 óta a francia Orchestre Dijon Bourgogne zeneigazgatója, 2014 óta a Savaria Szimfonikus Zenekar vezető karmestere. Mind saját együtteseivel, mind vendégkarmesterként kiemelkedő figyelmet fordít a magyar szimfonikus repertoár népszerűsítésére, főleg Bartók, Kodály és Dohnányi műveire, amelyeket mind hazai, mind nemzetközi fellépései alkalmával rendszeresen műsorra tűz. Vendégkarmesterként olyan együtteseket vezényel rendszeresen, mint a BBC Szimfonikusok, BBC Filharmonikusok, Orchestra Sinfonica Nazionale della RAI, Deutsches Symphonie-Orchester Berlin, Orchestre de la Suisse Romande, Orchestre Philharmonique de Radio France, Oslói és Koppenhágai Filharmonikusok, valamint a houstoni, melbourne-i és queenslandi szimfonikus zenekarok. Visszatérő vendége a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának, a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak, a Magyar Állami Operaháznak és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának.

Próbál a Savaria Szimfonikus Zenekar a MüPa-beli koncert előtt
Bonyhádi Zoltán

Az elkövetkezendő időszakban a londoni Barbican színpadán a BBC Szimfonikusok élén, valamint a Royal Festival Hallban a Philharmonia Orchestrá-val debütál. Emellett fellép a tokiói Suntory Hallban és az új Párizsi Filharmóniában, valamint a 2018-as Milano Musica fesztivál nyitókoncertjét is vezényli a milánói Scala színpadán, a Filarmonica della Scala közreműködésével.

A Savaria Szimfonikus Zenekar életét nem befolyásolja a kinevezés

Ezt Kiss Barna igazgató mondta el a Nyugat.hu kérdésére. A szombathelyi zenekart nem kell emiatt elhagynia Madaras Gergelynek, így várhatóan még rengetegszer láthatjuk vezényelni a Bartók Teremben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra