A szülők teszteltették a gyerekeiket: sok fertőzöttet találtak

A kormány viszont azon van, hogy lehetőleg ne kelljen átállni digitális oktatásra.

Járványügyi megfigyelést vezettek be a pilisborosjenői általános iskola 6 osztályában. Máshol is ez lehet a helyzet a PDSZ szerint, ki is derülne, ha tesztelnének.

A kormány azon van, hogy az iskolákban jelenléti oktatás folyjon, lehetőleg ne kelljen átállni a digitális foglalkozásokra. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ez a hozzáállás  „elfedi a valóságot”, és ezt a pilisborosjenői iskola esetével illusztrálja.

Nagy Erzsébet, a szakszervezet országos választmányának tagja az ATV-nek nyilatkozva azt mondta, hogy Pilisborosjenőn a szülők maguk teszteltették a gyerekeiket, így derült ki, hogy sok a koronavírus-fertőzött. Nagy Erzsébet szerint jellemző, hogy ezt a szülők és a pedagógusok jelezték a szakszervezetnek, hivatalos információt nem kaptak róla. A PDSZ szerint máshol ugyanez lehet a helyzet, csak nem derül ki, mert nincs tesztelés. 

A pilisborosjenői intézmény vezetője a PDSZ nyilatkozatára reagálva azt közölte, hogy valóban, a szülők tesztelése után hat osztály tanulóit kellett  járványügyi megfigyelés alá vonni, és kérelmet adtak be az oktatási hivatalhoz a digitális tanítás elrendelése érdekében. Az elsősök idő közben már visszatérhettek az iskolába. A többi osztály a jövő hét elejétől folytathatja a tanulást az iskolában, addig online tanulnak.

„Minden iskolakezdés nehéz, idén is számítani lehetett arra, hogy a visszatérő gyerekek megbetegszenek. Nálunk a gyermekorvos minden beteg gyermek gyógyulása után igazolást ír, így egyben látom a létszámot, a visszatérés lehetőségét pedig továbbítom az érintett osztályfőnökök felé. A beteg gyerekek magasabb száma még nem jelent Covid-fertőzést, hiszen minden ősszel náthásak, köhögnek. Ami egyértelmű ilyen helyzetben, ha igazolt covidos személy jelenik meg egy közösségben, nálunk is ez történt. Ilyenkor kontaktkutatásba kell kezdeni, jelezni kell az esetet a Népegészségügy felé, akik határozatot küldenek ki a szülőknek arról, hogy a gyermeküknek meddig kell járványügyi megfigyelés alatt állniuk” – írta az ATV-nek az esetről Dienes Dóra, a pilisborosjenői intézmény vezetője, amit a mancs idéz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19