Ezt a telet még ki kell bírnia a szombathelyi Brenner-villának ebben az állapotban

Az egyház már gyűjti az adományokat az épület megmentésére, de a felújítás megkezdésére márciusig biztosan nem kerül sor.

Ezt a telet még mindenképpen ki kell bírnia a szombathelyi Brenner-villának ebben az állapotban - válaszolta lapunk kérdésére a Szombathelyi Egyházmegye, amikorrról érdeklődtünk, hogy döntöttek-e már az épület hasznosításáról. Szeptember végén ugyanis kiderült, 100 millióért megveszi az egyház a Brenner-villát, de még nem tudják pontosan, mit kezdenek vele 2023. October 02. 17:45 hogy 100 millió forintért ők vásárolják meg a lepusztult állapotban lévő épületet.

Egy darabig még maradnak a fák a villa tetején
Mészáros D. Zsolt

Október elején, a villa ügyében tartott sajtótájékoztatón Székely János megyéspüspök elmondta, az elsődleges cél az épület tetejének a helyreállítása. Pénz viszont nincs rá, így abban reménykednek, hogy adományokból sikerül finanszírozni a nagyjából 50 millió forintos költséget.

Erre a célra nyitottak is egy bankszámlát, amire néhány nappal ezelőtt felhívták a figyelmet az egyházmegye Facebook-oldalán. Mintt írták, „várják a jószándékú adakozókat”, akik megmentik a hánytatott sorsú épületet a pusztulástól.

Kérdésünkre, miszerint hogy áll most a gyűjtés, az egyházmegyétől azt a választ kaptuk, hogy,

"a konkrét hasznosítási tervek a jövő évi költségvetési keret, és az összegyűlt adományok ismeretében, tehát 2024. márciusában konkretizálódnak."

Közölték azt is: tavaszig nem tudnak nyilatkozni a Brenner-villa ügyében.

Hosszú út vezetett idáig

Korábban mi is több cikkben beszámoltunk a villa hányatott sorsáról. Az épületben a rendszerváltás után működött tőzsdeház és luxuskaszinó is. Utóbbi bezárása, vagyis 1999 óta üresen áll az épület. Azóta kétszer le is égett, 2016-ban hajléktalanok, 2022-ben pedig fiatalok gyújtották fel.

2021-ben kiderült, hogy a néhai kaszinót működtető Service Immobilen Kft. felszámolás alatt áll, a cég tulajdonában lévő ingatlanokat pedig elárverezik. Az árverést aztán a GM Elektro-Mechanika Kft. nyerte meg 28 millió forintos ajánlatával. Ez a cég később egy Pécsen bejegyzett céget, az Office Immo Kft.-t jelölte meg vevőként.

Az önkormányzat ekkor jelezte, szeretne élni Az önkormányzaté lehet az egykor kaszinóként is működött, kétszer leégett szombathelyi Brenner-villa 2021. July 24. 12:08 néhány évvel ezelőtt bejegyeztetett elővásárlási jogával, de nem volt ilyen egyszerű a dolog, több bírósági per is indult az ügyben. Végül idén májusban kiderült, hogy a város mégsem veheti meg az épületet, mivel későn jelezte vételi szándékát.

100 millió forintért vette meg az egyház
Mészáros D. Zsolt

Szeptemberben a tulajdonos 100 millió forintért akarta eladni az épületet, ennyit viszont a város már nem adott volna érte, ezért lemondtak Itt a történet vége: a Szombathelyi Egyházmegye veheti meg a volt Brenner-villát 2023. September 28. 15:46 az elővásárlásról. Így került végül a Szombathelyi Egyházmegye tulajdonába.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet