Otthon is javasolt a védőmaszk viselése a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében, amikor az emberek vendégeket fogadnak, és nem tartható a szükséges távolság - figyelmeztetett szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
A genfi székhelyű szervezet frissen közzétett iránymutatása szerint akkor is érdemes felvenni a maszkot látogatók fogadásakor, ha nem biztos, hogy a helyiség megfelelően szellőzik.
Az Egészségügyi Világszervezet ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a védőmaszk viselése hamis biztonságérzetet adhat az embereknek, és így megfeledkezhetnek a többi biztonsági óvintézkedésről.
A WHO korábban is javasolta a maszkviselést a zsúfolt helyeken, az otthoni környezetre vonatkozóan azonban eddig nem fogalmazott meg ajánlásokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!