A súlyos koronavírus-fertőzésből felépült betegek kétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg a következő évben - írja a The Guardian cikkére hivatkozva a hvg.hu. A kór ugyanis hosszabb távon jelentősebben károsíthatja a páciens egészségét, mint azt eddig gondolták.
Ezt 13 638 beteg elektronikus egészségügyi adatának vizsgálatából következtették ki a kutatók. A vizsgált személyek közül 178 betegnél súlyos, míg 246-nál enyhe vagy közepes tüneteket jegyeztek fel, míg a többieknek negatív volt a vírustesztje. A vizsgálatba bevont valamennyi beteg felépült a betegségből, a kutatók azonban tovább követték az állapotukat.
Mint kiderült, a koronavírus miatt súlyosabb tüneteket mutató betegeknél megduplázódott a kockázata annak, hogy a következő egy évben meghalnak - írja a lap.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!