Albertirsaaa – Mert mindig kell egy aktuális internetbohóc

Mr. Bikicsunáj után itt az újabb magyar könnyűzenei borzadály, az Albertirsa FC hivatalos himnusza. Az alkotók ezúttal azonban direkt lúzerek. A helyi önkormányzat pedig tiltakozik a 120 ezer kattintást hozó ingyen reklám ellen.

Eddig nem sokan foglalkoztak, ha csak a helyiek nem, a Pest Megyei II. osztályban vitézkedő Albertirsa SE-vel. Akárcsak a többi sok kis helyi focicsapat, ennek a klubnak is, kicsiny, ám mégis lelkes szurkolótábora van, akiket nem kis kreativitással áldott meg a sors.

Mr. Bikicsunáj óta tudjuk, hogy a gagyi után nagyobb a kereslet, mint az igényes, sok időt és energiát felemésztő produkciók után. Nem mintha leszólnánk azt a produktumot, amit a két lelkes albertisai szurkoló véghezvitt, hiszen mégiscsak több mint 120 ezren kattintottak rá eddig a youtube-on és több mint 400 kommentet jegyeztek be alá.

De miről is van szó? Süveges András és Papp Attila, a már említett alkotópáros, úgy gondolta, hogy egy kicsit amolyan, albertirsaisra formálja a Queen – Show must go on-ját és megírják a csapatuk himnuszát. A fiúk megalkották a művet, feltöltötték a youtube-ra és ezzel gyakorlatilag kiengedték a szellemet a palackból. A jópofa himnusz azonban nem mindenkinek nyerte el a tetszését.

Bár a szerzők többször is hangsúlyozták, hogy poénból készítették el a dalt – és nem mellékesen csináltak ezzel némi PR-t Albertirsának - már megint nem volt olyan városatya, aki ne buzogta volna túl magát. A városi képviselő ugyanis azt mondta, hogy felháborító, amit Albertirsával tettek.
A dal népszerűsége aztán visszahőkölésre késztette a képviselőt és kénytelen volt belátni, hogy „a csikóbőrös kulacsomat már meghaladta az idő”, kénytelen az új szeleket is beengedni a kisvárosba.

Szóval most ott tartunk, hogy gazdagodott az internetkultúra egy újabb gyöngyszemmel, Albertirsa nevét egyre többen ismerik meg az országban, mi meg főhetünk a levünkben, hogy nem nekünk jutott eszünkbe.

Lehet mi is leporolhatnánk „A végig megy a főutcán a focistagyerek”-et.

Az Albertirsa SE himnusz

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű