Amerikai szakértők nem tanácsolják a Janssen oltóanyagot

Nem biztos, hogy jó ötlet ezzel ráoltatni a Szputnyikra.

Az amerikaiak jobban teszik, ha a Johnson & Johnson oltóanyaga (Janssen) helyett a Pfizert vagy a Modernát részesítik előnyben. Erre a következtésre jutott az USA-ban egy hivatalos egészségügyi tanácsadó testület.

Az AP hírügynökség beszámolója szerint az ajánlás az után született meg, hogy a Janssen esetében többször is furcsa vérrögképződést észleltek az oltás beadása után, amely 9 esetben halálhoz vezetett.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) elfogadta a testület ajánlását.

Így most az USA-ban várhatóan változik az oltási gyakorlat, merthogy eddig a három oltóanyagot hivatalosan egyenrangúnak kezelték.

A tengerentúlon a Janssennek, amit csak egyszer kell beadni, ott volt jelentősége, amikor nehezen elérhető társadalmi csoportokat (hajléktalanok) oltottak, akinél nehezen volt megszervezhető a második oltás.

Magyarországon a Janssen mint harmadik oltás került előtérbe, mert ezzel fel lehet oldani a Szputnyik utazási problémáit.

Ha valaki ugyanis a két orosz vakcina után Janssent adat be magának, akkor az Nyugat-Európában is oltottnak számít.

A szakemberek először nem ajánlották Jakab Ferenc is elmondta, mit gondol a Szputnyik és a Janssen kombinációjáról 2021. November 19. 11:35 a két Szputnyikra a Janssent, de miután kiderült, hogy Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora így tett A saját és a hivatalos ajánlással szembemenve választott harmadik oltást Merkely Béla 2021. November 17. 12:27 , hirtelen megváltozott a protokoll.

A Janssennel kapcsolatos amerikai állásfoglalás már csak azért is említésre méltó, mert az elkövetkezendő időszakban Magyarországon folytatódik az oltási kampány, és a választék között ott van a Janssen is. Természetesen mi nem tudjuk eldönteni, kinek van igaza, de talán nem árt tudni erről a fejleményről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19