Ennyi drága négykerekűt is ritkán látni egyetlen szombathelyi parkolóban, felért egy autóbörzével, míg átsétáltam a színház főbejáratához. Nem egy köztük osztrák rendszámú, csak nem hazajöttek nosztalgiázni? Ez is jelzi, Udvaros Dorottya sokaknak fontos, Majdnem-valaki, ahogy új lemezének címe is sugallja.
Ő a nagybetűs DÍVA, a szeszélyes és hóbortos nagymacska, generációja emblematikus színésznője, megannyi filmmel, színházi szerepléssel a tarsolyában. Megkérdőjelezhetetlen. Rongyosra hallgattuk az Átutazót, az első hallgatható és szerethető színészlemezt (aztán jött több is), és mint az István, a királyt, ezt is kívülről fújtuk. Beszippantott engem is, kamaszként, imádtam és most is szeretem.
Aki ezzel a harminc évvel ezelőtti lemez dalaival szeretett volna újrafiatalodni, az csalódott, mert egy sláger sem jött szembe, véletlenül sem. Ez egy másik este.
Amúgy picit kár, hogy legalább egy régi szám nem fért a mostani repertoárba
Új dalokat kapunk tehát, vagy négyet Hrutka Róberttől – Bereményi szöveggel. (Apropó, ugyanettől a szerzőpárostól hallották már Für Anikó lemezét?) Illetve az Anyám dala már nem Bereményi-vers, hanem Karafiáth Orsié. Az egyik legmeghatóbb Udvarostól, ami most előttünk zajlott.
Ezüst-piros fekete – három dívajelmez, sok-sok dal, mesélés, izgulós kezdéssel. Pár szám, és összerázódott a közönséggel, csökkent a távolság, elillant a bizonytalanság. De valljuk be, ez a műfaj, az önálló-kitárulkozós-magamat adom este nem Udvarosé. Nem véletlenül nógatták vagy 15 évig, hogy csináljon végre egyet.
S közben mesél, hálásak is vagyunk a sztorikért: a mostani Vidnyánszky–féle „költői felfogású” Nemzeti Színházról, az elvolt, nézőriogató rendezésekről. Mesél az anyjáról, Dévai Kamilláról, ez az egyik legmegkapóbb rész, akit koholt vádak alapján három évre börtönbe zárták, majd ugyanennyi időre – ítélet nélkül – Kistarcsára internálták. Egy évtizedig – a színésznők legszebb szerepeit kínáló években – nem engedték színpadra lépni.
Amiről nem szól, azok a férfiak, a szerelmek, az tabu marad
Tényleg, „mi az, amit egy férfi soha nem mondana el egy nőnek?” Közben pedig ott az abszurd játék, ugyanis írókat és zeneszerzőket kért fel arra, hogy mondják el, írjanak egy esszét, verset vagy dalt arról, mi az, amit egy férfi sohasem mondana el egy nőnek. Van minőségérzéke: Nádas Pétertől, Bartis Attilától, Závada Páltól és Térey Jánostól kért többek között szövegeket, a dalokhoz pedig mások mellett Bereményi Gézát, Karafiáth Orsolyát és Kamondy Ágnest szerzőnek.
Jönnek e-mailen a magyarázkodások, a halogatások, a meg nem írt sorok, és pár jó gondolat.
Ahány ruha, annyi körbehatárolható szerkezeti egység
Az elsőben, az ezüst-csokorban régi ismert dalok szólnak, játékosabbak és nőiesebbek, kiegészítve a felkért szerzőkkel váltott magánlevelekkel. A másodikban, a vörös ruhás részben az új dalokat halljuk, a harmadikban pedig, a sötét tónushoz fekete ruhában a "nagy" számok következnek: Bereményi, Cseh Tamás, Leonard Cohen, Cole Porter, Brecht és Weill szerzeményei. Így jutunk el a karcosabb (férfias?) dalokhoz.