Anima dal egy Oscar-gyanús filmben

Oknyomozó újságírókról szól „A dolgok állása” c. új amerikai film, amelyben Ben Affleck, Russell Crowe és Jeff Daniels játssza a főszerepeket. És áttételesen az Anima Sound System, mégpedig a Shalom c. számával.

Májusban volt a premierje Kevin Mecdonald

State of Play

(A dolgok állása) című filmjének, a hazai mozik ezekben a napokban kezdik játszani az - állítólag – Oscar-díj gyanús filmet. A skót rendező már elnyerte az aranyszobrocskát, olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint az

Ellenségem ellensége

és az

Utolsó skót király

.

Jelenet a filmből: Russell Crowe és Ben Affleck

A rendező régi rajongója az Animának

Legújabb filmje amerikai oknyomozó újságírókról szó, a főszerepeket Ben Affleck, Russell Crowe és Jeff Daniels játszák. A filmzene pedig Gil Scott Heronhoz és Ben Harperhez, valamint az Anima Sound Systemhez kötődik. A szombathelyi kötődésű zenekar első nagylemezének címadó dala, a Shalom a film első felében szerepel, betétdalként.

Prieger Szabolcs, a zenekar tagja, a dal egyik szerzője úgy tudja, a rendező ősei között magyar felmenők is vannak, és már régóta kedveli a kelet-európai zenéket, az Anima lemeze is a polcán van. Aztán, amikor betétdalt keresett, eszbe jutott a Shalom c. szám. Felvette a kapcsolatot a Anima zeneműkiadójával, az EMI Music Publishinggel, és megegyezés eredményeként a filmben hallható az Anima saját remixe.

Az Anima Sound System a Shalom idején

Kicsi a világ…

Mindez egyébként arra is bizonyíték, hogy a hasonló sikerekhez egy jó dal mellett szükség van egy nemzetközi háttérrel rendelkező zeneműkiadóra is.

Prieger Szabolcs azt mondja, nagyon örülnek a sikernek, jó dolognak, nagy megtiszteltetésnek tartják. Hozzátette érdekes, hogy milyen kicsi a világ, hiszen egy Los Angelesben élő rendező figyel fel egy szombathelyi kötődésű zenekar zenéjére, és be is emeli azt filmjébe.

A filmet a fővárosi mozik már játszák, a Savaria Moziban csütörtökön, június 25-én lesz a bemutatója. Amerikai újságírók Anima zenére oknyomoznak. Ott a helyünk.

Anima Sound System: Shalom

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra