Az osztrákoknak sürgősen el kell hagyniuk a térséget.
Ausztria utazási figyelmeztetést adott ki a Nyugat-Balkán hat országára:
Szerbiára, Montenegróra, Bosznia-Hercegovinára, Észak-Macedóniára, Albániára és Koszovóra az új típusú koronavírus-járvány miatt - jelentette be Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter szerdán.
Schallenberg kifejtette: a legmagasabb, 6-os fokozatú utazási figyelmeztetést rendelték el, ami egyben azt jelenti, hogy
az osztrákoknak sürgősen el kell hagyniuk a térséget.
Monte Negro sok magyar turista számára is vonzó
Pixabay.com
Az Ausztriába való visszatérést követően 14 napos karanténkötelezettség lép életbe és rendelkezni kell négy napnál nem régebbi negatív koronavírus-teszttel.
A külügyminiszter azzal indokolta a döntést, hogy a nyugat-balkáni országokban súlyosabbá vált a járványhelyzet. Hozzátette: Ausztriában több fertőzés is ismertté vált, ami nyugat-balkáni utazásokra vezethető vissza; emellett a Nyugat-Balkánról való visszatérők miatt
Szlovéniában és Horvátországban is növekedett a fertőzésszám - tette hozzá.
Hangsúlyozta:
mindent megtesznek az esetleges második hullám megakadályozására.
Schallenberg szót ejtett arról is, hogy
továbbra sem oldják fel a korlátozásokat Nagy-Britannia, Svédország és Portugália viszonylatában.
Az osztrák helyzet sem stabil
Rudolf Anschober osztrák egészségügyi miniszter arról tájékoztatott, hogy az elmúlt 24 órában 107-en fertőződtek meg koronavírussal; jelentős részük Felső-Ausztriában (61 fő), illetve Bécsben (24 fő). Ez idő alatt 13 beteget nyilvánítottak gyógyultnak, így jelenleg 677 aktív beteget tartanak nyilván, ami az előző napihoz képest 0,6 százalékos növekedést jelent.
A tárcavezető kiemelte, hogy Felső-Ausztriában több gócpont is kialakult; leszögezte ugyanakkor, hogy a tendencia nem országos.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.