Ausztriában befejeződtek a tömeges tesztelések

A vártnál jóval kisebb volt a részvétel.

Ausztria-szerte befejeződtek a koronavírus-fertőzés terjedésének visszaszorítása érdekében zajló tömeges tesztelések kedden. A vártnál jóval kisebb volt a részvétel.

Az osztrák kormány 60%-os részvételt remélt, ehhez képest csak 2 millióan mentek el a tömeges szűrésre a csaknem 9 millió lakosú országban. Ez alig haladja meg országosan a 20%-ot. Tartományonként persze változó mértékben, így legtöbben, mintegy 38%-a a lakosságnak Alsó-Ausztriában ment el, legkevesebben pedig éppen Bécsben, 13,5%. Peter Hacker bécsi egészségügyi tanácsos szerint az alacsony fővárosi részvételt az is indokolhatja, hogy Bécs városa régóta saját szervezésben is folytat már teszteléseket.

A megjelent 2 millió ember között 4200 fertőzöttet találtak. Akinek az első antigén gyorstesztje pozitív lett, annál PCR-teszttel erősítették meg a pozitivitást. Természetesen – tartományoként ugyan változó mértékben – akadtak álpozítív eredmények is, ezért volt szükség minden, a gyorsteszt által pozitívnak mutatott esetben PCR-teszt elvégzésére is. Ami a fertőzöttségi szintet illeti, a tartományokban nagyjából hasonló eredmények születtek: 0,14 és 0,53% közötti pozitív esetet találtak.

Rudolf Anschober egészségügyi miniszter az alacsony részvétel ellenére is remek kezdésnek ítélte a tesztelés első körét. Hangsúlyozta, hogy a kiszűrt 4200 fertőzött mindegyike tünetmentes volt, tehát őket így még az előtt be tudták, hogy megfertőztek másokat. „Végül is ez volt a tesztelés célja” – tette hozzá.

Több tartomány, például Tirol és Felső-Ausztria is bejelentette, hogy a karácsony előtti, illetve utáni héten is folytatni kívánja a tesztelést, ezzel szeretnék a nyugodt, biztonságosabb rokonlátogatásokat elősegíteni. A főváros nyújtotta ingyenes szűrési lehetőség is nyitva marad mindenki számára.

Eközben az osztrák oktatási minisztérium kedden bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt meghosszabbítják az iskolai téli szünetet, mert a tanítás újrakezdése előtt tesztelni szeretnék a pedagógusokat és a diákokat is. Ausztriában rendszerint január 6-ig, vízkeresztig tart a téli szünet, az oktatás 7-én kezdődne, de a tesztelés miatt ezúttal csak január 11-én térnek vissza a gyerekek és a tanárok az iskolába. A tesztelés önkéntes lesz, de a felső tagozatosoknak és a középiskolásoknak „nyomatékosan ajánlják” – írta a Der Standard című napilap, hozzátéve, az még nem dőlt el, hogy a tanárok esetében kötelezővé teszik-e.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 2628 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 326 548 esetet regisztráltak. A koronavírus-betegséggel kórházban ápoltak száma 3524, az intenzív kezelésre szorulók 573-an vannak. A fertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 118-an haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 4648-ra emelkedett.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19