Már az országos sajtót is bejárta a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola körüli botrány, mely tulajdonképpen lapunknál robbant ki. Erről rövidebb összefoglalót itt Országos hír lett a kirúgott szombathelyi hegedűtanár ügyéből, a tankerület vezetője azonban nem nyilatkozik (frissítve) 2020. June 17. 10:41 olvashatnak, illetve azt is, hogy mi volt a Szombathelyi Tankerületi Központ igazgatójának legfrissebb reakciója megkeresésünkre.
Az ügy kapcsán pedig a szombathelyi momentumosok is akcióba lendültek, méghozzá kedden az éj leple alatt. Erről Lukács Dániel Vas megyei elnök küldött közlemény lapunknak, melyet most teljes egészében közlünk:
Az utóbbi évtized központosításait látva, lassan mindenki számára nyilvánvaló, hogy a Fidesz vezette kormány oktatáspolitikájában nem a szakmaiság, hanem diktatórikus elvek érvényesülnek!
Nem először történik, hogy szakmailag elismert pedagógusokat hurcolnak meg, lehetetlenítenek el.
Elég csak a kreativitásáért megalázott vasalódeszkás testnevelés tanárra, vagy azokra gondolni, akiket a szabad véleménynyilvánításában korlátoznak.
Mi úgy gondoljuk, hogy az adófizetők pénzét a pedagógusok helyzetének javítására, a 21. századi oktatási módszerek ösztönzésére kellene fordítani a kigáncsolásuk helyett.
A Momentum Szombathelyi Helyi Szervezete értetlenül és felháborodva áll a város zeneiskolájában történt botrány előtt. Kiállunk minden a önkényes rendszer ellen küzdő pedagógus mellett és legfőképp a szombathelyi zeneiskolában hatalmi okok miatt meghurcolt igazgatóhelyettes és a véleményéért és az erkölcsi minimumokért kiálló, elbocsátott oktató mellett!