Az indiai változat ellen is védhet a Pfizer/BioNTech-vakcina

A vakcina a brit vírusváltozattal szemben még hatékonyabb, mint az első, "vuhani" változattal szemben.

Minden bizonnyal az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Indiában felbukkant változata ellen is véd a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat együttműködésével kifejlesztett vakcina - mondta a német cég vezérigazgatója szerdán.

Ugur Sahin onkológus, a BioNTech társalapítója, egy online sajtótájékoztatón elmondta, hogy elkezdték a vizsgálatokat és "nem aggódnak", arra számítanak, hogy készítményük az indiai változattal szemben is hatékony.

Várakozásaikat a többi között arra alapozzák, hogy vakcinájuk az Európában uralkodó brit vírusváltozattal szemben még hatékonyabb, mint az első, "vuhani" változattal szemben, amely ellen eredetileg kifejlesztették - mondta.

Szólt arról is, hogy az "irigység kultúrájának" kialakulásához vezethet, ha túl korán és "diszkriminatív" módon lazítják a járványügyi korlátozásokat.

Hangsúlyozta azt is, hogy "nem fair" az Európai Bizottságot hibáztatni az oltóanyag kezdeti szűkössége miatt. Mint mondta, a brüsszeli testület "nagyon jó munkát végez".

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19