Az oltásra regisztrált 16-18 évesek száma meghaladja a 84 ezret

Úgy tudni, a regisztrációk ellenőrzése még folyamatban van.

Bár György István, az országos oltási munkacsoport vezetője szombaton korábban úgy nyilatkozott, hogy a péntek éjfélig koronavírus elleni oltásra regisztrált 16-18 évesek száma 60 ezer, az MTI közlése szerint úgy értesültek, hogy ez a szám ugyanezen a napon nem sokkal később már meghaladja a 84 ezret, de a regisztrációk ellenőrzése még folyamatban van.

Mint ismert, az érvényes regisztrációt beküldők számára válik majd elérhetővé az online időpontfoglalás lehetősége, aminek a megnyitásáról külön adnak majd tájékoztatást. Ezt lényegében már meg is tették.

A kormányzati közlés szerint Magyarország az egyik első olyan ország az Európai Unióban, ahol az oltási program már annyira előrehaladott, hogy megkezdhetik a 16-18 évesek oltását is.

A korosztályba tartozók körében a regisztráltak aránya 40 százalék fölötti. A 16-18 évesek korosztályába 197 ezren tartoznak, a 16. életévüket idén betöltők 75 ezren vannak és a 18. életévüket elhagyók száma is több tízezer.

A 16 év fölöttiek ezután is regisztrálhatnak, de a péntek éjféli határidő után regisztráltak csak később, a 18 éven felüliekkel együtt kaphatják majd meg az oltást a rendelkezésre álló vakcinák függvényében.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19