Azt csak remélni merem, hogy csupán a fenti tény ismerete okozza a reggel óta hullámokban rám törő hidegrázást, és nem a fesztiválkór talált meg magának idő előtt, persze a lehetséges okok közül nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a csekély tényt sem, hogy a szombat este brutális viharral kínálta meg a Sound tízezres, jobbára felkészületlen tömegeit. Így ők vagy bezsúfolódtak a lelketlen hodályként tátongó Rise FM arénába feszengeni a tegnap még boldogan, de csillagászati árakon beszerzett amfetaminadagtól, vagy ha ilyesmivel nem élnek, akkor sörrel rohanni valami ponyva alá. Vagy az ideiglenes lakóhelyre, amivel azok jártak igazán cudarul, akik Siófokon vagy még messzebb találtak már csak kiadó szobát.
Pedig a délután még akár ígéretesnek is volt nevezhető: a modern idők hívószavára ébredő angol rapper, Tinie Tempah vasöklű elektronikus alapokkal nyilallt bele a nagyszínpad előtt a veszélyesen alacsony átlagéletkorú tömegbe, amelyik vagy lóbálta a karjait a basszusnehéz zenékre, vagy élete első füves cigarettáját szívta esetlenül, esetleg tette ugyanezt újdonsült csajának szájával (mindezt egy négyzetméteres körön belül tapasztaltuk).
A koncert utáni üresjáratokban többek között a Balaton Sound kavargó népével ismerkedtünk távolról, és próbáltuk kitalálni, hogy a flegma arckifejezést mesterien állandósító lányok vajon hétköznapjaik során szoláriumban, kocsmapult mögött vagy éppen kéjbarlangban lendítenek-e a társadalom fejlődésén, illetve milyen praktikákkal igyekeznek villámgyorsan felmérni a velük szembejövő hímegyedek átlag havi keresetét. Egyetlen konkrét konklúzióra jutottunk csupán: nem biztos, hogy a Soundon jelen lévők többségére nyugodt szívvel bíznánk mondjuk a macskánkat.
"Velem meg David Guetta fotózkodott"
Mielőtt végleg belebonyolódtunk volna az elméleti szociológia útvesztőibe, megérkezett egy korábban a VIP-részlegben lemezlovaskodó ismerősünk, és előadta a sztorit, amit a mi Lakatos Márkos történetünk sajnos még csak meg sem közelít. Emberünk elmondása szerint egy hosszú szőke hajú, megnyerő úriember lépett oda hozzá váratlanul, kezet szorított vele, miközben kamerák kísérték az utolsó mozdulatát is. Megpaskolta aztán a lapockáit, és már ott sem volt, egy Utah államból érkező amerikai házaspár azonban szélesebesen felvilágosította barátunkat: a megnyerő mosoly tulajdonosa a bohóckodás feketeöves potméterhúzogatója, David Guetta volt.
A sztori többször is előkerült, hiába, az ilyennel lehet házalni, az izlandi Gusgus fellépése azonban egy fokkal jobban lekötött már, és ahogy észrevettem, nem csak engem. Kár, hogy egy olyan időpontra helyezték a szervezők, amikor egy másik ígéretes fellépő is belekezdett egy másik színpadon (pedig a Sound nem az ígéret földje, ha szigorúan csak a zenéket nézzük): a kanadai Caribou.
A hazai zenekedvelőknek van egy olyan, hogy úgy mondjam trendérzékenyebb része, amelyiknek a Balaton Sound sosem volt igazán opció, mert a kiüresedett szeletelésre nem kíváncsiak. Idén azonban meglepő módon sikerült pár olyan fellépőt is lekötnie a programot kitalálóknak, amik akár egy rangos külföldi fesztiválon is megállják a helyüket. Caribou, azaz Daniel Snaith fellépése éppen ezért ment szenzációszámba, ami a közönségen is meglátszott: se egy személyi edzővel alakított mezítelen felsőtest, se egy ocsmány labdamell, ellenben például angol szavakat bőven hallottunk.
Aztán érkezett, amiről már szóltunk: beborította a zápor a fesztivált, és még ebben a pillanatban, vasárnap késő délután is fenyegetőleg tornyosulnak fellegei Zamárdi felett. De ha ezen múlik, hogy csökkenjen az egy négyzetméterre jutó deréktetoválások száma, akkor hadd szóljon. De csak egy keveset.
