Beyoncé levelet írt Michelle Obamának, aki válaszolt is neki

Nagyon megdicsérték egymást, nagyon szép szavakkal, nagyon olvadoznak a szívek.

Beyoncé mintha mostanában kezdett volna online öntudatra ébredni, nemrég kezdett twittelni (igaz, még csak egyetlen csiripelése olvasható), és a weboldalába is most lehelt új lelket, például olyan személyes fotókat töltögetett fel rá, amiket eddig máshol nemigen láthatott a nagyközönség, ezek most is végigböngészhetők. És ugyanide pakolt ki egy saját kézzel írt (!) nyílt levelet, amit egyenesen a first ladynek címzett, igaz, harmadik személyben beszélve róla.

Az énekesnő ebben úgy fogalmaz Michelle Obamáról: ő a legalapvetőbb példája az erős afro-amerikai nőnek, s hiába szegeződik rá minden szem, még így is megmaradt alázatosnak, szeretetteljesnek és őszintének.

Büszke vagyok, hogy egy olyan világban nevelhetem a lányomat, ahol olyanokra nézhet fel, mint te

- írja a levél végén, immáron megszólítva Obama nejét.

Lehet fanyalogni, hogy az egyes celebritások viselkedése és életvitele mennyire művi, Beyoncéről elmondható, hogy igazi kivétel, mert távolról sem illik bele ebbe a sorba: szinte valamennyi villanása süt az őszinteségtől, ez a levél is, és nem csak a golyóstollvezetés miatt.

Ami azonban az igazi csattanóját adja ennek a bájos megnyilvánulásnak, az az, hogy a levél nem maradt válasz nélkül - a válasz pedig egyenest a címzettől érkezett. Michelle Obama a Twitteren üzente meg postafordultával Jay-Z szíve választottjának a következőt:

Köszönöm a csodálatos levelet, és hogy olyan példakép vagy, akire minden gyerek felnézhet.

Márpedig ezt kivételesen nem a kampánystáb írta: hivatalos információk szerint amelyik bejegyzés végén ott a "mo" aláírás, azt tényleg maga Michelle billentyűzte be.

Fotó: Pupcrush.com
Popcrush.com

(Címlapkép: Sandrarose.com)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű