„Ne hagyjuk, hogy a fejünk felett döntsenek!” – szólít fel a plakát a keszthelyi mólón, és a portréfotókból és a hozzátartozó nevekből az is kiderül, hogy kik azok a pernahajderek, akik erre készülnek: naná, hogy Volodimir Zelenszki, Ursula von Der Leyen és Manfred Weber.
A kormány ezzel a kis kommunikációs mesterművel támogatja meg az Ukrajna EU-s tagságáról szóló „szavazást”, és a megkérdezett magyar állampolgárok jó része minden bizonnyal be is húzza azt, amit elvárnak tőle.
Amikor másfél évtizeddel ezelőtt elindult az első nemzeti konzultáció, még azt hittük, ez a fajta idiotizmus minden bizonnyal csak nagyon rövid ideig működőképes.
Nagyobbat nem is tévedhettünk volna.
És most itt a plakát a keszthelyi mólón, a békésen andalgó turisták között, akiknek a többsége egyelőre hazai, azaz harcedzett állampolgár. Ők már nem csodálkoznak semmin.
Aztán nemsokára érkeznek a külföldiek is, akik itt a vízparti idillben szembesülnek a magyar valósággal, hogy mindaz, amit olvastak rólunk még otthon, az igaz.
És még azt is el tudom képzelni, hogy mindez rafinált módon kiszámított.
A közelmúltban egy holland kollégával beszéltem, aki arról beszélt, hogy náluk is egyre több az Orbán-hívő. Ha száz külföldi turistából csak 8-10-nek tetszik a poszter, a többinek megfordul a gyomra, már volt értelme a kihelyezésnek.
Az erőseké és gátlástalanoké a világ, a széplelkűek meg menjenek pityeregni Brüsszelbe.
