Csak tavaly 55 ezer adag ételt vittek a hajléktalanoknak, a brutális fagy sem állítja meg őket

A Budapest Bike Maffia maroknyi, párbarátos kezdeményezésből elképesztő akciócsapattá fejlődött öt év alatt.

2013 februárjában elmentünk egy fotóriportnyi körre a mindenféle állami támogatás nélkül, szigorúan alulról szerveződő, és mára a legnagyobb ilyen típusú hajléktalansegítő civil kezdeményezéssé fejlődött Budapest Bike Maffiával. Három év elteltével az elmúlt hét legkeményebb mínuszai közepette megismételtük ugyanezt. A baráti szendvicskihordásból azóta tudatos szervezeti fejlesztés lett, a bringák mellett megjelent már a négy kerék is, és eljutottak már odáig, hogy néha nem is tudják hova tenni az adományokat, mert azok a plafonig állnak. Az ötletgazda pedig feladta kreatív grafikusi állását, hogy minden idejét ennek szentelhesse.

Minden tökéletes hadrendben elrendezve, élelmiszeripari alapanyagoktól a vitaminokig, izolációs fóliától a lábmelegítőig. A tavalyi évben 51 ezer szendvicset és 4600 adag meleg ételt indítottak el ebből a kilencedik kerületi raktárból.
Unger András
Jobboldalt a frissen készült meleg gulyáslevesek sorakoznak, a segítőnek szintén beálló Szabó Simon színész autójának csomagterét pedig megtöltötték a meleg plédek és polifoamok - amik talán még ma este gazdára találnak.
Unger András
[picture="544128" title="Az ad hoc alkalmakat felváltotta a rendszeresség, már tíz állandó projekjük saját felelősökkel és vezetőkkel. "]
Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia vezetője (középen) menő kreatívipari állást cserélt a teljes munkaidős szociális segítésre.
Unger András
Ők szobafestők, akik ugyan nem hajléktalanok, de így sem szerencsés lapokat osztott nekik a sors: négyen egy lakásban zsúfolódnak, most éppen munka nélkül. Ők is kaptak ételt és takarókat.
Unger András
A legfontosabb terep azonban az aluljáró marad.
Unger András
Újpest metróvégállomásán nincs éppen jó idő, kerül is elő a merítőkanál meg pártucat szendvics.
Unger András
Azok a hajléktalanok, akik az utcán maradnak éjszakára, az életükkel játszanak - különösen akkor, amikor az alkohol miatti hamis testhőérzet becsapja őket.
Unger András
A szállók ugyan nyitva állnak, de sokan a lopásoktól, balhéktól tartva és saját autonómiájuk őrzése miatt inkább kint maradnak a szabadban.
Unger András
Ami egyébként elképesztő vállalás: ilyen hidegben még dupla zokni és egy masszív bakancs sem akadályozza meg, hogy az ember lába elkezdjen fagyási tüneteket produkálni. A miénk legalábbis.
Unger András
Nem akar bemenni szállóra? - kérdeztük a Lehel téren sétáló úrtól. Majd meglátom - válaszolta megdöbbentően közönyösen.
Unger András
Aki nem sofőr, annak azért muszáj rásegítenie a mínusz tíz-húszban, hogy bírja a sok órás menetet.
Unger András
A Flórián térnél először egy csapat rendőrbe futottunk bele, akik teát osztottak az ottani fedél nélkülieknek. A maffiások aztán hozták a pokrócokat is, és az osztálylétszámnyi segítő által kent, szalámizott, összerakott szendvicseket.
Unger András
Nyűgös ébredés után jóllakottság és meleg rétegek. Az egyikük póló után érdeklődött - azt is kapott, egyenesen az egyik maffiatag testéről.
Unger András
Simon fia rajzot küldött a hajléktalan néninek.
Unger András
És ez még csak az út bő egynegyede volt.
Unger András

A szervezet pedig egyáltalán nem állt meg a főváros határainál: Debrecen után Pécsen, Szegeden, Székesfehérváron és Miskolcon is elindultak a bike maffia fiókszervezetek. "Minden városban hagyjuk lélegezni a srácokat, ötleteket, kapaszkodót és kereteket adunk. Nem akarunk vízfejet, nem akarjuk megmondani, ki mit és hogyan csináljon, de ha segítéget kérnek, segítünk. A Bike Maffia ilyeténformán nem csak szervezet, hanem mozgalom" - mondta nekünk Havasi Zoltán.

A Budapest Bike Maffiát a Facebookon itt lehet követni, aki pedig rögtön adományozna is, az megteheti a következő elérhetőségeken:

Bike Maffia Egyesület
Magnet bank
16200151-18519259-00000000
Paypal: xtr808_KUKAC_gmail_PONT_com

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kép.