Celldömölkön is megalakult a Mi Hazánk Mozgalom szervezete

Az önkormányzati választásra gyúrnak.
2022. november 3-án megalakult a Mi Hazánk Mozgalom Celldömölki Alapszervezete. A lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint a párt a következő önkormányzati választáson olyan jelölteket akar állítani, „akik pozitív változást hozhatnak a térség életében és tudnak tiszta, igazságos politikai alternatívát kínálni a választóknak”.
Giczy József a Mi Hazánk Mozgalom Vas megyei elnöke, jobb oldalt Dala Ferenc, a celldömölki alapszervezet elnöke, illetve a megjelent alapítótagok
Mi Hazánk Mozgalom
„A város életében konstruktívan együttműködünk és támogatunk minden olyan ügyet, amely a magyar emberek érdekét tartja szem előtt, Celldömölköt és a kemenesi térséget építi és az itt élők testi, lelki, szellemi fejlődését szolgálja” - közölte Dala Ferenc a szervezet helyi elnöke.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet