Több tanulmány is vizsgálta már, hogy a vércsoport hatással lehet-e a COVID-19 kialakulására és súlyosságára. Habár korábbi eredmények azt sugallták, hogy érzékenyebben reagálhatnak a koronavírus-fertőzésre az A vagy AB vércsoportba tartozó emberek, egy friss kutatás szerint a vércsoportunk semmilyen módon nem befolyásolja a fertőzés kimenetelét. - írja a hazipatika.com honlap.
A pandémia elején néhány jelentés szerint az A típusú vérrel rendelkező emberekre veszélyesebb volt a COVID-19, míg a O-s típusú vérrel rendelkezőkre kevésbé. Egy korai kínai jelentés talált először kapcsolatot bizonyos vércsoportok, illetve a COVID-19 kialakulása és súlyossága között, később ezt olasz és spanyol tanulmányok is alátámasztották. Más, Dániából és az Egyesült Államokból származó tanulmányok azonban vegyes és ellentmondásos eredményeket hoztak.
Amerikai kutatók most több mint 108 ezer beteg adatait tekintették át, hogy nagyobb esetszámban is vizsgálhassák a felvetést. Nagyjából minden tizedik vizsgált személynek, vagyis 11500-nak volt pozitív a koronavírus-tesztje, az ő egészségi állapotukat is összevetették a vércsoportjukkal. Az eredmények szerint azonban sem az A, B, AB vagy 0-s vércsoportúaknál nem láttak jelentős eltérést a COVID-19 kialakulásában és tüneteiben. Vagyis a koronavírus-fertőzöttek állapotát sem pozitív, sem negatív módon nem befolyásolta ez a tényező. - írja a lap.
Dr. Aaron Glatt, a Mount Sinai South Nassau kórházi epidemiológusa szerint az eredmények sosem voltak olyan egyértelműek, ami megnyugtathatott, vagy elbizonytalaníthatott volna bizonyos vércsoportba tartozókat. Szerinte a korábbi kutatások azért is zárulhattak ellentmondásos eredménnyel, mert vagy kisebb csoportokat vizsgáltak csupán, vagy nem vettek figyelembe más tényezőket, amelyek hatással lehettek a COVID-19 súlyosságára. - zárul az összegzés.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!