Csak semmi pánik: újraindul a szombathelyi termelői piac

Tegnap már megvolt a „próbaüzem”.

Lapunk az utóbbi időben többször foglalkozott a szombathelyi termelői piaccal.

Március közepén kisfilmet forgattunk Füstölt sonka, medvehagyma és túrósrétes illata lengte be az MMIK terét 2020. March 15. 18:45 a helyszínen, majd néhány nap múlva le is írtuk Egy kis falu a város közepén - Meglátogattuk a termelői piacot 2020. March 16. 19:42 tapasztalatainkat.

Akkor még nem sejtettük, hogy néhány nap múlva eltűnik Bezárt a termelői piac az MMIK-nál, ne is keresse! 2020. April 02. 13:45 a város ezen különleges bevásárlóhelye: a koronavírus-járvány ezt a szolgáltatást sem kímélte.

Ugyanakkor nemrég az egyik közösségi oldalon abba a hírbe futottunk bele, hogy esetleg egy másik helyszínen újraéled a „falu a városban”.

Baráth Noémi

„Az Ady téri árusítást ezért kellett megszüntetnünk, mert bezárt a szomszédos MMIK, így megszűnt a piac infrastrukturális háttere” – mondta megkeresésünkre Kovács István, a piacot szervező Pannon Helyi Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Tőle tudjuk az újranyitással kapcsolatos információkat.

Ezek szerint már az MMIK előtti helyszín megszűnésével egyidejűleg felmerült az igény a piac újranyitására, és ez időközben részben meg is történt.

Tegnap (kedden) több árus is megjelent a Kőszegi utca 9.-es szám alatti belső udvaron, ahol átadták a vevőknek az interneten előre megrendelt árut.

Mivel a „főpróba” jól sikerült, lesz folytatás.

Ez a Kőszegi utca 9. - A kapu éppen felújítás alatt van
Józing Antal

A jövő héttől kezdve csütörtökönként 11 és délután 1 óra között megjelennek az árusok a helyszínen, ahol elvileg lehet vásárolni tőlük ott helyben is, de mindkét fél számára az a jobb megoldás, ha a vevők előtte leadják a rendelést az interneten.

Természetesen az árusok komolyan veszik az egészségügyi helyzetet, így maszkban és kesztyűben lesznek, és mindenkit arra kérnek, hogy az emberek maradjanak biztonságos távolságra egymástól.

A Kőszegi utca 9. egyébként nem egy véletlen választás eredménye. A szomszédban működő pékség kínálatában is megtalálhatók már a helyi termékek, és a tervek szerint az épületben a helyi termékekre – és azok filozófiájára – épülő kávézó nyílik a közeljövőben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság