Augusztusi délután a szombathelyi Fő tér közelében. Egy szupermarket előtt nő ül a földön, ölében kis doboz, benne néhány érme. Nem kér, nem szól, csak halk „köszönöm” hagyja el a száját, ha valaki ad neki valamit.
A szomszédos mindenes üzletből kilép egy házaspár. Nem feltűnőek – szatyorral, ahogy bárki, aki hétköznap bevásárol. A nő megáll a hajléktalan mellett, előhúz egy pár új papucsot, még a bolti címke is rajta. Egyszerű darab, a közeli üzletből, de új és tiszta – olyan, ami azonnal enyhítheti a mindennapokat. A földön ülő ránéz, és nem hisz a szemének.
De még nincs vége.
A szatyorból előkerül egy cipősdoboz is – benne egy pár új cipővel, szintén az üzletből. Nem divatlapba illő márka, hanem kényelmes, hordható, pont olyan, amire szüksége van. A nő hálálkodik, de a házaspár még ekkor sem siet tovább. A feleség odasúg valamit a férjének, ő a pénztárcájáért nyúl, és néhány ezer forintot is átad.
Nem gazdagok. Nem celebek, nem politikusok, nincsenek éttermeik, vagy befolyásos kapcsolataik. Csak emberek, akik észrevették a másikat.
És nem készítettek erről Facebook-posztot. Nem kísérte őket fotós. Nem kamerázták le, ahogy adnak. Csak jöttek, segítettek, és mentek tovább.
Sokan mondják ilyenkor: „ még van emberség a világban 
Németh Klára: "Mi vagyunk a szociális háló alja" 2024. October 14. 19:10 ”. De talán ideje lenne mást is megkérdezni: miért van az, hogy akiknek valóban lenne lehetőségük segíteni, azok közül sokan inkább elfordítják a fejüket – vagy, ami rosszabb, vegzálják az elesetteket 
Megszégyenítés vagy figyelemfelhívás? - Egy szombathelyi üzletember harca a közösségi médiában a hajléktalanokkal 2025. July 30. 19:36 ?
