Csütörtöktől a postákon a nyitásnál elsőbbséget kapnak a 65 év felettiek

Emellett újra bevezetik az egyedi várakozási rendet, vagyis egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat az ügyféltérben, ahány kiszolgáló pult működik.

Csütörtöktől az ország összes postáján a nyitást követő egy órában elsőbbséget biztosítanak a kiszolgálásban a 65 év felettieknek, ezért az idősek számára javasolják, hogy közvetlenül nyitás után érkezzenek, többi ügyfelüktől pedig türelmet kérnek - közölte a Magyar Posta.

Szintén a koronavírus-járvány miatt, a fertőzésveszély csökkentése érdekében a Magyar Posta újra bevezeti az egyedi várakozási rendet, amelynek értelmében egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat az ügyféltérben, ahány kiszolgáló pult működik. A többieket arra kérik, hogy a bejárat előtt, egymástól legalább 1,5 méteres távolságra várakozzanak. Az ügyfelek beléptetését, irányítását - ahol szükséges - egy postai munkatárs segíti majd.

A Magyar Posta továbbra is megtartja a korábban meghozott védőintézkedéseket: érintésmentes kézbesítéssel adják át a postai munkatársak a személyes átvételt igénylő küldeményeket, aláírás helyett igazolványadatok bemutatásával. A postákon, kézbesítéskor, az üzemekben és az irodákban is kötelező a maszk használata, a nagy létszámú telephelyeinken a beérkezéskor rendszeres a testhőmérsékletmérés - olvasható a társaság közleményében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19