De mi lesz a szputnyikosokkal?

Utazni nekik bajos, a fogadó ország mérlegelésén múlik. A digitális uniós védettségi igazolványt sem kapják meg a Szputnyikkal oltottak.

Több nyugat európai országba nehézkes a beutazása azoknak akiket, Szputnyik vakcinával oltottak be, pedig Orbán Viktor miniszterelnök májusban az állami rádióban mindenkit megnyugtatott, hogy a keleti vakcinákkal is lehet majd utazni.

Sem a WHO, sem az Európai Gyógyszerügynökség nem engedélyezte idáig a Szputnyik forgalomba hozatalát. Az ATV Híradójának megszólaló virológus szerint a Szputnyikkal oltottak harmadik oltásként az egy dózisú Janssent fogadhatnák el megoldásként, amit viszont a magyar szakemberek nem ajánlanak.

„Mindenki biztos lehet benne, hogy a keleti vakcinákkal is lehet majd utazni" - mondta még májusban Orbán Viktor az állami rádióban – idézi az ATV.

Azóta a kormány már 17 országgal állapodott meg a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról. Köztük van Ciprus és Horvátország, de például nem szerepel a listán Ausztria, Németország, Nagy-Britannia és Olaszország sem. A digitális uniós védettségi igazolványt sem kapják meg a Szputnyikkal oltottak.

"Az Európai Unió, az Európai Gyógyszerügynökség, egy adag Pfizert, egy adag Modernát nem fogad el" - fogalmazott Rusvai Miklós. A virológus arról beszélt, hogy Magyarországon második oltásként a Pfizerből és a Modernából egy adag vehető fel, amit viszont bizonyos országok nem fogadnak el, nekik az egydózisú Janssen vakcina könnyítheti meg az utazást, de az meg immunológiai szempontból nem sokat ér a Szputnyik után adva.

"A Janssenből kaphatnának egy adagot, ennél azonban az a probléma, hogy a magyar NNK nem ajánlja a Janssent a Szputnyikra, mert mindkettő humán adenovírus alapú, és az immunogén hatása a Jansennek kevésbé erős a Szputnyik után adva"  - összegezte a problémát az ATV-nek.

A szputnyikosoknak egy megoldás marad: a friss PCR-teszt, ami egy négytagú család esetében már nem elhanyagolható költség. Van, a hol ráadásul még karanténba is kell vonulni, amíg vissza nem érkezik a teszteredmény.

"Görögország, Törökország, Egyiptom jelen állás szerint valamennyi vakcinát elfogadja, de hát vannak olyan országok, főleg a nyugat európai országok, ahol elsődlegesen azt a négy oltóanyagot, a Pfizert, a Modernát, az Astrazenecát, és a Jansent fogadják el, és az ezekről szóló európai uniós igazolást" - fejtette ki Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének helyettes szóvivője.

Az ügyben az ATV Híradójának stábja megkereste a Miniszterelnökséget és a Külgazdasági és Külügyminisztériumot is. Előbbi annyit írt, hogy a Szputnyik a magyar hatóságok és számos más ország által engedélyezett hatásos és biztonságos vakcina. "....minden esetben a célország dönti el a beutazási feltételeket. A harmadik oltás lehetősége pedig mindenki előtt nyitva áll".

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19