Az oltásoknak köszönhetően sikerült letörni a koronavírus-járvány harmadik hullámát, azonban az "éberség nem múlik el", továbbra is figyelemmel kísérik a hazai és a nemzetközi járványügyi helyzetet, a vírus különböző variánsait - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a járvány elleni védekezésért felelős testület pénteki online sajtótájékoztatóján.
Galgóczi Ágnes közölte: eddig három esetben igazolták Magyarországon a vírus indiai variánsát, közülük egy embert ápoltak kórházban.
Hozzátette: a beteg ápolásában részt vevő egészségügyi személyzetet letesztelték, és egyetlen esetben sem mutatták ki eddig a fertőzést.
Az osztályvezető beszélt arról is, hogy a nyári táborokban segítőként dolgozó 18 évnél idősebbek csak védettségi igazolvánnyal vehetnek részt a munkában, függetlenül a tábor formájától, helyszínétől, tematikájától, és minden esetben be kell tartani a járványügyi és higiénés szabályokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!