Egy életre védett lehet, aki a fertőzés után kap oltást

A mutánsokkal szemben is ellenálló így a szervezet.

Jó hírt közölt a Nature tudományos folyóirat, egy friss tanulmány szerint ugyanis azok, akik átestek a Covid-19 fertőzésen majd beoltották magukat, minimum 12 hónapra védettek lehetnek. De sok szakértő szerint évekre vagy akár egy életre termelhet elegendő antitestet a szervezetünk. A sejtek ugyanis emlékeznek a vírusra, az oltás pedig segíti a szervezet munkáját. Tizenkét hónap után a testünk „emlékezőképessége" csökken, a vakcinával ez viszont orvosolható - írja a life.hu.

„Mikor a vírus megfertőz bennünket, a vírus minden egyes fehérjéje, sőt minden egyes fehérjeszakaszok ellen külön specifikus ellenanyagot, és az ezt felismerő T-sejteket gyárt. A tüskefehérje egy kis szakaszát ismeri fel. A memória sejtek fertőzésre ráoltás során azokat a memóriasejteket sokszorozza meg, ami a tüskefehérjét ismeri fel" – mondta Prof. Tóth Sándor virológus. A tanulmány szerint akik átestek a fertőzésen és megkapták az oltást, azok a mutánsokkal szemben is ellenállóak lesznek.

„Ha az elölt vírust tartalmazó vakcinával történik a ráoltás, mint például a Sinopharm vagy az indiai Covaxin, akkor két típusú oltás felvételével az új, még nem ismert mutánsok ellen is védettek lehetünk. Az új indiai variáns kórházi kezelést igénylő, súlyos kórlefolyása ellen a hazánkban jelenleg alkalmazott oltások mindegyike véd" – mondta a Borsnak a szakértő.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19