Hétről hétre egyre több a koronavírusos gyerek – mondta Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke az RTL Klub híradójának. Úgy tűnik, hogy míg korábban a gyerekek szinte észrevétlenül vészelték át a fertőzést, most jóval többen jelentkeznek tünetekkel.
A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója is arról számolt be, hogy mióta a gyerekek visszatértek a közösségbe, egyre gyakrabban jelentkeznek koronavírusra utaló tünetek. Általában torokfájással, gyengeséggel és gyomorrontásos tünetekkel is visznek gyerekeket a kórházba. Az igazgató azonban hozzátette: súlyos esettel még nem találkoztak.
Zacher Gábor sürgősségi orvos, a hatvani kórház főorvosa szerint amint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezi a 12 év alatti gyerekek oltását, Magyarországon is be kell vezetni – írja az Index.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!