Elhunyt Gerő András történész

Hetven éves volt.

Kedden elhunyt Gerő András Széchenyi-díjas történész. Hetven éves volt, súlyos betegségben szenvedett. Búcsúztatását szűk családi körben tartják – közölte a család az MTI-vel.

Gerő András 1952-ben született Budapesten. 1972-től 1977-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem-szociológia szakos hallgatója volt, 1977-től az ELTE Bölcsészettudományi Karának oktatója. 1981-1995 között a művelődéstörténeti tanszéken docensként dolgozott.

1988-89-ben a Minnesotai Egyetemen tett tanulmányutat, 1990-ben Utrechtben, 1991-ben Amszterdamban, 1995-1997 között a Pennsylvania Egyetemen, 2001-ben a Columbia Egyetemen volt vendégprofesszor. 1991-től, alapításától dolgozott a Közép-európai Egyetem tanáraként 2020-ig, 1993-2010 között a Budapesti Negyed főszerkesztői posztját is betöltötte.

Koszticsák Szilárd/MTI

1994-ben a Pennsylvaniai Egyetemen Fulbright-professzor volt, 1995-ben habilitált, 1995-től 2017-ig az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti tanszékvezetője volt, 2002-től a Habsburg Történeti Intézet igazgatója. 2013-tól az Első Világháborús Centenáriumi Projektben a Tudományos Tanácsadó Testület alelnökeként vett részt.

Fő kutatási területe a dualizmus időszaka, az Osztrák-Magyar Monarchia kora, a polgárosodás, a szimbolikus politika és Budapest története volt.

Több mint hetven könyve jelent meg, köztük számos angolszász, illetve német nyelvterületen. Legutóbbi kötetei közé tartozott az Arcképek az Osztrák-Magyar Monarchiából című munka, amely 2021-ben jelent meg, tavaly Liberális látószög címmel adta ki könyvét a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány.

1987-ben a történelemtudományok kandidátusa lett, 2006-ban a Magyar Tudományos Akadémia doktora, ugyanebben az évben átvehette a Budapestért díjat. A Széchenyi-díjjal 2008-ban ismerték el, 2017-ben a Szent György Rend – a Habsburg-Lotaringiai-ház európai Rendjének – tiszteletbeli lovagja lett.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra