67 éves korában elhunyt Kálmán C. György egyetemi tanár, irodalomtörténész, kritikus, publicista – írja a 444. Szombaton még posztolt a kórházból, mára féltestvére, Galicza János közölte a szomorú hírt.
Kálmán C. György 1990-től a Literatura szerkesztője, szerkesztőbizottsági tagja. 1990 óta a Janus Pannonius Tudományegyetem irodalomelméleti tanszékén tanított, egyetemi docens, majd egyetemi tanár. 1993 óta a Café Babel szerkesztőbizottsági tagja – írja a portál. 1992–1995 között a Beszélő szerkesztőbizottsági tagja. 1995–1996 között a 2000 olvasószerkesztője volt. A Magyar Tudományos Akadémia Irodalom- és Kultúratudományi Bizottságának tagja volt.
Egy hete még maga Kálmán C. György jelentette be, hogy nyelvész testvére, Kálmán László hosszú betegség után elhunyt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!