Ellenzék: ne nyissanak ki hétfőn az iskolák és az óvodák!

Hat ellenzéki párt egy közös közleményben arra szólítja fel a kormányt, hogy vonja vissza az óvodák és iskolák hétfői kinyitásáról szóló döntést - írja az MTI.

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben azt írja, hogy a kabinet a jövő hétfőtől több százezer óvodást, alsó tagozatos diákot, szülőt és tanítót tesz ki a koronavírus harmadik, és eddig legveszélyesebb hullámának. Ha úgy nyitnak ki az óvodák és iskolák, hogy a pedagógusoknak még nem megfelelő a védettségi szintjük, akkor sokkal nagyobb az esélye a vírus terjedésének, így a szülők is sokkal kitettebbek a fertőzésnek, mert sok esetben még nem kapták meg az oltást - jelentik ki a közleményben.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint az a megoldás, hogy az intézményvezetők engedélyezhetik a gyerekek távollétét, ha a szülők tartanak attól, hogy gyermekük az iskolából hazaviheti a vírust - emlékeztetnek. Ez azonban hazárdjáték, Orbán Viktor miniszterelnök a tanárokra és a szülőkre hárítja a felelősséget - jelenti ki a hat ellenzéki párt.

Hozzáteszik, hogy a fertőzöttek és a halottak magas száma miatt a kormánynak kellene döntenie az online oktatás teljes körű fenntartásáról. Úgy fogalmaznak, hogy a kormányfő nem nyújt segítséget, csak a "magának megrendelt" közvélemény-kutatások alapján hozza meg járványügyi intézkedéseit.

A kormány az iskolák és óvodák megnyitásáról ne politikai alapon, vagy "teltházas focimeccseket kergető álmok miatt", hanem az aktuális járványadatok alapján döntsön, azután, hogy minden azt kérő pedagógus megkapta a második oltást, és eltelt a védettség kialakulásához szükséges idő - összegzik véleményüket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19